Címlapsztori

Lapis Erika és Király Attila: „Soha nem randiztunk, egyszerűen összeköltöztünk”

Jó hallani, ha valaki azt mondja, boldog és elégedett az életével. Lapis Erika köztük van. Ő és férje, Király Attila színművész tíz éve szerettek egymásba, két kislányt nevelnek, de gyakran időznek náluk a férj előző házasságából született lányai is.

Családi kupaktanácsot hívott össze, az édesanyját, sőt még a szomszédban élő pótnagyszülőket is meghívta Lapis Erika, amikor kiderült, megkapta az RTL új, …a szomszéd tehene című sorozatában Vera szerepét. Tudta, öt hónap forgatás vár rá, és egy öt- és kétéves kislány, Adél és Johanna mellett elkél majd a segítség. „Adél születése előtt a tatabányai színházban játszottam, az elmúlt hat évben csak havi néhány előadást vállaltam, így ez a forgatás intenzív volt, de minden pillanatát imádtam” – mondja a Jászai Mari-díjas színésznő.

„Tudtam, hogy hozzámegyek”

Pedig egykor úgy tűnt, Erika zongoraművész lesz. Gyermekként Szarvason lelkesen gyakorolt, aztán ez a lelkesedés alábbhagyott, és rájött, nem ez az ő útja. De a színpad vonzotta, így aztán dráma tagozatos gimnáziumban érettségizett. Egy színiakadémia elvégzése után Debrecenbe szerződött, majd több színházban is játszott. A legszebb emléke a dunaújvárosi teátrumhoz fűződik, hiszen ott szerettek egymásba a férjével. „Királyommal, így hívom a férjemet, már ismertük egymást, rendezett korábban, de tíz éve színészként próbáltunk egy darabot. Valamiért akkor ott egy pillanat alatt egymásba szerettünk, egyszerűen tudtam, hogy hozzámegyek feleségül, és neki szülök gyerekeket. Ezt ő is így érezte, emiatt soha nem randiztunk a férjemmel, egyszerűen összeköltöztünk – meséli nevetve Erika a nem mindennapi történetet, és azt is, hogy éppen emiatt nem volt külön eljegyzésük sem. – Minden annyira egyértelmű volt, egy gangon éjszaka megkérte a kezemet, megszerveztük az esküvőt, meghívtunk hetven embert, és egybekeltünk 2016-ban.”

Adél lányuk öt-, Johanna még csak kétéves

Működik a mozaikcsalád

Erika a friggyel híres rokonságot kapott, hiszen férje, Király Attila édesapja az egyetlen vidéki Nemzet Színésze, Király Levente. Attila két nagyobbik lánya, a 12 éves Bella és 18 esztendős Rozi természetes részei az életüknek. „Működik a mozaikcsaládunk, Roziék gyakran vannak nálunk, Adélék rajonganak értük. Amikor Johannával voltam várandós, Királyom viccesen mondogatta is, hogy biztosan lányunk lesz, hiszen mit kezdene ő egy fiúval. De úgy tűnik, nemcsak a Király családban születnek lányok, hanem a Lapis családban is, hiszen mindkettőnk testvérének is csak lányai vannak – mondja Erika és elárulja, hogy apósa, Király Levente igazán türelmes és odaadó nagypapa. – Még akkor is, amikor Lajossal játszanak az unokái. Valamiért imádnak a Kossuth-díjával játszani, a nagypapa pedig mindig benne van a mókában.”

Nem lesz új baba

Nem csoda, hogy Erika és férje gyakran emlékeztetik magukat arra, és beszélgetnek róla, hogy milyen szerencsések. „A mosogatnivaló ráér, a fű is érhet térdig a kertben, mert az együtt töltött programok sokkal fontosabbak, mint a ledarálandó feladatok, azok megvárnak – mondja a színésznő, és azt is, hogy így kerek az életük, nem terveznek újabb gyermeket. – Éreztem persze némi fájdalmat, amikor erről beszélgettünk Királyommal, nehéz volt kimondani, eldönteni. Tudatosítani, hogy nem érzek többet egy növekvő kis lényt a pocakomban, nem puszilhatom egy kisbaba pihepuha bőrét, abban van némi szomorúság. De a mi családunk tényleg kiteljesedett. Tudom, hogy jön még más, izgalmas élmény, és bevallom, szeretnék én is többet játszani színpadon. Szóval igen, készen állok a szakma és az élet nyújtotta új kalandokra, kihívásokra.”

Király Attila lapunk hangja

Csak a Storyban!

Attila a Story és a Best reklámhangja, a család sokszor hallja, ahogyan a színművész odahaza, a kis házi stúdióban felmondja a magazinok tévéreklámjainak szövegét. „Ha valami történik odahaza, gyakran viccesen mondjuk, hogy ’Csak a Storyban – Király Johanna ma először megy bölcsődébe…’”

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!