Viharos hónapok vannak önök mögött. Viszont most, ahogy beléptem a házukba, ennek a nyomát sem érzem. Sokkal inkább béke, szeretet, harmónia uralkodik.
Kucsera Gábor: Azt gondolom, sikerült Szabival lezárnunk a múltat. Mindenki el tudta engedni a sérelmeit, magunkban is rendeztük a dolgokat, és a legfőbb célunk az az, hogy a három gyermekünk – akiknek nyilván, akárhogy is nézzük, a válásunk azért egy törés – jól érezzék magukat. Ők vannak előtérben. De ahhoz, ahogy most vagyunk, idő kellett, mert mindkettőnkben voltak indulatok egymás felé. Az elején próbáltuk úgy kilogikázni a dolgokat, hogy minél kevesebbet kelljen találkoznunk.
Egyikünk leadta a gyerekeket, a másikunk ment értük.
Tápai Szabina: Az elején még sok olyan dolog volt, ami felbosszantotta a másikat, de a gyerekek előtt nem akartunk veszekedni. Sajnos a házasságunk alatt ezt nem mindig sikerült elkerülni, ezért is jött el a pont, hogy Gabi elment. Féltünk, hogy a gyerekek sínylik meg a mi problémáinkat. De szerintem az első pillanattól mindketten úgy voltunk vele, hogy ha már a házasságunk nem sikerült, akkor legalább anya- és apaszerepben jók legyünk. Kicsit ebbe menekültünk, és a közös cél, hogy biztonságot és szeretetteljes légkört biztosítsunk a gyerekeknek, elhozta a békét közöttünk.
Sokszor előfordul, hogy az egykori párok jobban kijönnek egymással a válás után. Önöknél is így van?
T. Sz.: Én ezt Gabi részéről nagyon érzem, és én is sokkal jobban tudok vele lenni, mint a házasságunk alatt. Amíg házasok voltunk, nagyon sokáig rajongtam érte, és igazából egy álomvilágban éltem. Nem vettem észre, hogy noha jönnek a gyerekek, mi abszolút két irányba megyünk. De most igyekszünk egy úton haladni, ha más felállásban is, mint azelőtt.
K. G.: Szerintem sokat segített a békében az is, hogy meg tudtuk beszélni a sérelmeinket, és rendezni tudtuk a viszonyunkat. És igen, ahogy Szabi is mondja, a közös cél visz minket előre, hogy szülőként jól csináljuk a dolgokat. Mert bármi is történt, a gyerekek örökre összekötnek minket, és örökre egy család maradunk.
Milyen szülőknek látják egymást?
K. G.: Szabi nagyon harsány ember, de jó anyuka. Egy igazi anyatigris. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért a gyereknevelésben akadnak feszültségek közöttünk, ugyanis Szabi engem vagy másokat mindig nagyon ki tudott osztani, de a gyerekeket képtelen. Ő mindig mindent meg akar velük beszélni, én nem. Ha valamit mondok, akkor az legyen úgy, és ne a gyerek döntse el, hogy mikor megy tanulni, vacsorázni, fürdeni. Szerintem vannak a nevelésben olyan dolgok, amik régen jól működtek, és a modern kor változtatni akar rajtuk. Pedig az a kor karakán, egyenes embereket nevelt. Ami most van, az borzalom. A gyerekek akaratosak, telefonon, interneten, videójátékokon nőnek fel, és én ezt nem akarom, és nem is engedem.
T. Sz.: Igen, abszolút én vagyok a gyengébb kezű. De attól függetlenül, hogy Gabi szigorúbb, ő is rengeteget beszélget a gyerekekkel. Csak éppen nem arról, hogy miért akarnak még játszani, vagy fent maradni.
A gyerekekkel egyébként leültek megbeszélni a válást?
K. G.: Benivel igen, ő már nagyfiú volt akkor is. Gyerekpszichológus segítségét is kértük, és nagyon jó döntés volt. Ott kaptuk az ötletet, hogy alakítsunk ki egy rendszert, hogy mikor kivel vannak a gyerekek. Ez a táblázat ki is van ragasztva a hűtőre, és ez hatalmas biztonságot és nyugalmat ad a gyerekeknek. Ránéznek reggel, és tudják, hogy most két napig anyával vannak, de harmadik nap jön apa.
T. Sz.: Nyilván nekik sem könnyű ez a helyzet, de igyekszünk minden segítséget megadni a gyerekeknek. Ez a rendszer hatalmas mankó, de azért rugalmasak vagyunk Gabival, ha valakinek közbejön valami, akkor számíthatunk a másikra. Sőt hatalmas támaszaink a nagymamák is, akik szintén kiveszik a részüket az unokázásból.
Vannak közös programjaik is? Hogy alakulnak a szülinapok, az ünnepek? Közeleg a karácsony is…
K. G.: Persze, vannak. Vasárnap délelőttönként például sokszor együtt vagyunk, és a gyerekek szülinapját is együtt tartjuk, itthon. Sőt most Beni 10. születésnapján el is utaztunk együtt a Balatonra.
T. Sz.: A karácsony pedig már nem az első, amit külön, de mégis közösen tartunk. Már két éve úgy van, hogy Gabi 23-án jön, és ilyenkor itthon is marad velünk. Nálunk ugyanis 24-én reggel jön a Jézuska. Aztán délután jön a család, és a szentestét is együtt töltjük, mindnyájan.
Mindketten az „itthon” szót használják…
K. G.: Úgy döntöttünk, a gyerekek nem lesznek mozgatva, nekik ez a biztos bázis. Itt van az otthonuk, a barátaik, az iskolájuk, minden. Szóval ha Szabina van velük, én nem alszom itt, de ha én vagyok velük, akkor Szabinának van kimenője, és ő megy el. Nyilván ez majd idővel változni fog, nem lehet ezt örökké így csinálni, de most az a fontos, hogy a gyerekek minimális sérüléssel vészeljék át ezt az időszakot.
T. Sz.: Tudjuk, hogy ez nem mindennapi felállás, de a gyerekeknek ez így jó. Megvan az anyával és az apával töltött idejük is, külön-külön.
Tényleg hihetetlen egyetértésben vannak mára. Közben egyszer apához, egyszer anyához szalad Milla, Bella. Jó ezt látni. Őszintén, nem bánják ezt a válást?
K. G.: Dehogynem bánjuk. Mindketten szerettük volna a családot egyben tartani, de azt gondolom, hogy most külön utakon kell folytatni az életünket Szabival. Valami nem működött köztünk, és sose volt olyan, hogy mi egyszerre akartuk volna ezt a kapcsolatot.
T. Sz.: Igen, ez egy fájó felismerés volt. Én tényleg azért mentem férjhez, mert kerek, egész családban akartam élni. Az, hogy sportolóként kudarcot vallottunk, nagy küzdelem volt egymással és magunkban is.
Ebbe hogy fér majd bele új párkapcsolat? Esetleg később új házasság, új gyerek? Merthogy fiatalok még, hogy lehúzzák a redőnyt.
K. G.: Házasság sehogy. Igazából én sosem akartam elvenni senkit. Gyereket sem szeretnék már. A párkapcsolat pedig még annyira távoli számomra, hogy nagyon. Az is távoli, hogy valaki felé nyissak. Tudom, ez furcsa lehet a számból, de nagyon megváltoztam az elmúlt időszakban. Hosszú folyamat volt, de mára én egy új Kucsi vagyok.
T. Sz.: Régen mindig azt mondtam, ha valaha elválok, többé nem házasodom meg. De közben szeretem a kis álomvilágomat. Nekem pár éve még nagy vágyam volt egy tengerparti esküvő is. De most nincs ilyen a fejemben. Gyereket pedig én sem akarok már. Ugyanakkor én Gabival ellentétben nyitottnak érzem magam egy új szerelemre.
Oké, most nem aktuális az új partner egyikőjüknél sem. De mi lesz később, ha lesz. Erről beszéltek már?
K. G.: Nyilván benne van a pakliban, hogy egyikünk sem marad egyedül. Én kértem Szabitól, hogy ne mutatgassuk be a barátokat, barátnőket a gyerekeknek, csak ha majd komoly lesz valami. De akkor is először egymásnak, aztán meglátjuk. Azért férfiasan bevallom, nekem vannak fenntartásaim. A kisfiam mellett két kislányom is van, és ezt egy lányos apa nagyon más szemmel nézi. Én már attól is kivoltam, hogy Millának óvó bácsija volt…
T. Sz.: Tényleg, emlékszem. Azt sem bírtad, hogy puszilgatja…
Jöjjön az utolsó kérdés. A legizgalmasabb. Mit gondolnak, van esély rá, hogy egyszer még újra egy pár lesznek?
K. G.: Ez nagyon nehéz kérdés. Gondolkodnom kell… Én most azt látom, nincs. Hogyha ezt most mi lezártuk, nem szeretném a gyerekeket újra behülyíteni, és újra összerakni nekik egy családképet. Később, tíz-húsz év múlva meg Szabinak úgyis majd a fiatal pasik kellenek, nekem meg a fiatal nők. (nevet)
T. Sz.: Gabi egy viccel elcsapta, de ez egy nagyon jó kérdés. Ugyanis néha azt sem tudja az ember, mi lesz holnap…
Kiemelt képek és fotók: Borzi Vivien
