Címlapsztori

A Baby Sisters tagjai: „Biztos vagyok benne, ha holnap összefutnánk az utcán, megörülnénk egymásnak”

Hármójuk közül már csak ketten, Évi és Gabi tartják a kapcsolatot egymással. Kláriról ők sem tudnak semmit.

„Szeresd a testem, bébi, végtelen maraton…” – szólt a legismertebb slágerük a kilencvenes évek közepétől a rádióból. És hiába telt el huszonkét év azóta, hogy a Baby Sisters tagjai a feloszlás mellett döntöttek, a dalaik szövegét máig sokan kívülről fújják. Hat évig működtek csupán, ám ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy az őket szerető közönség ne feledje a három szuperbombázót: Bognár Évit, Hertelendy Klárit és Szklenár Gabriellát. Vajon miért nem látjuk őket együtt a színpadon?

A 90-es évek elején nem volt buli a Baby Sisters nélkül (Fotó: Meglepetés Archívum/fotocentral.hu)

Édesanyák lettek

A lányegyüttes tagjait messzire sodorta egymástól az élet. Mindhárman édesanyák lettek, ám hármójuk közül egyedül Gabi él máig az éneklésből, amellett, hogy szeptembertől iskolás ikerfiait, Bencét és Botondot ­neveli. A gyereknevelés azonban csak az egyik ok, amiért nagyon ritkán tudnak találkozni. Évi külföldön él, így évente csak egyszer látogat haza a szüleihez. „Norvégiában élek, a férjemmel tizenkilenc évvel ezelőtt ismertük meg egymást, két és fél éve pedig megszületett a kislányunk, Ava is. Tervezett szerelemgyerek volt, vele lett teljes az életünk – ­kezdi Évi a Storynak. Azt meséli, az együttes feloszlása után néhány évig még énekelt: Írországban, majd később Spanyolországban is vendéglátózott. Közben megjelent egy lemeze, majd visszatért a civil szakmájához, Kínában három évig óvónőként dolgozott. Ma pedig már „csak” a kislányát neveli teljes munkaidőben. De emellett, éppen mostanában két dalát felújították. A Jégbörtön és a Sírna az ég című számok már az egyik zenemegosztó portálon is elérhetők. – Jó lenne Gabival valami új projektbe belefogni, a Baby Sisters-dalokkal is többet foglalkozni, talán kicsit később, ha a kislányom és az ő fiai is nagyobbak lesznek, és több időnk lesz erre. Látjuk, mennyit változtunk azóta, de a lényegben semmit, mi sosem felejtettük el, honnan jöttünk, és mit ­köszönhetünk a közös sikereinknek” – mesélte Évi.

Éviék sokat utaznak Avával (Fotók: Archív)

Klári eltűnt

Gabi és Évi soha nem engedték el egymás kezét. A szőke Kláriról azonban ők is keveset tudnak. „A első szólólemezem megjelenésekor még Klári tervezte a ruháimat. Ennek azonban tizenöt éve. Azóta Klári eltűnt, abban az értelemben még a mi életünkből is, hogy valahányszor hármunkat hívtak bennünket szerepelni, ő mindig azt mondta, lezárta már az életének ezt a korszakát, mi pedig tiszteletben tartjuk a döntését. De nagyon jó emlékeket őrzünk a közös turnékról, arról, hogy bár fiatalok voltunk, mégis olyan jól együtt tudtunk működni” – emlékezett Gabi.

Gabi ikerfiai ma már iskolások (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Hármójuk közül mindig is Klári volt az, aki a legügyesebben külön tudta választani a privát és a zenekari életét, a lányok leginkább ebben látják az elhidegülés okát. „Az együttes után volt egy időszakom, amikor hobbifotósként tevékenykedtem. Klári is látta a Facebookon a fotóimat, meg is keresett, hogy végül miért nem jött össze a közös munka, már nem is emlékszem. ­Annyit tudok biztosan, hogy ő lett leghamarabb édesanya közülünk, és amióta a kislányom megszületett, én is jóval óvatosabb vagyok. Így még inkább megértem, hogy ilyenkor mennyire átalakulnak a prioritások. De biztos vagyok benne, ha holnap összefutnánk az utcán, megörülnénk egymásnak. Szinte hallom, ahogy a nevemet kimondja.”

Ma már csak Gabi énekel

Gabi azt is megemlítette, Klárinak köszönhetik, hogy alig húszévesen megalakulhatott az együttes. Ő volt ugyanis, aki megkereste az ötlettel Berkes ­Gábort. A legnagyobb feladat pedig ezt követően az volt, hogy megtalálják hozzá a megfelelő embereket. „Én csak véletlenül csöppentem az egészbe, egy sajnálatos baleset miatt a harmadik tag helyett Pintácsi Viki énekiskolájában tanultam énekelni, és Viki engem ajánlott. A szüleim eleinte nem igazán hittek benne. Emlékszem, amikor azt mondtam apukámnak, CD-n jelenik majd meg az első lemezünk, nem akarunk-e vásárolni egy lejátszót, azt válaszolta, először legyen csak meg az a CD. Betartotta az ígéretét, amint hazavittem, indultunk is a boltba. Örülök, hogy a szüleim még megérhették a sikereimet. Aput tavaly vesztettem el, de anyukám is velem volt még az induláskor és az első slágerek megjelenésekor. Az első fizetéseimet is rájuk költöttem. Az volt az első alkalom, hogy szállodába mentünk nyaralni, hogy legalább a pihenés alatt ne anyukámnak kelljen főznie” – meséli Gabi.

Gabi évek óta építi szólókarrierjét (Fotó: Archív)

Gabi hálás a sorsnak, hogy a lányokat a barátainak tudhatja, azért pedig, hogy anno feloszlottak, egyáltalán nem neheztel, hiszen közös megegyezés volt. „Én azért sem bántam, mert akkoriban jó ötletnek tartottam, hogy a nevemmel szólókarriert indítsak. Azt hiszem, most, hogy már a tizedik lemezemet, a ­Főnixet készítjük, elmondhatom, valóra vált minden álmom, amit a Baby Sistersnek is köszönhetek. És mivel a férjemmel is éppen tíz éve házasodtunk össze, ez a szám fontos az életemben.”

A kiemelt képeken Szklenár Gabi, Bognár Évi és Hertelendy Klári (Fotók: Archív)

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!