Címlapsztori

Tóth Andi és Tóth Gabi – Van, ami őket is örökre összeköti

Évek óta hadakoznak egymással, pedig sokkal több a közös bennük, mint az eltérő.

Gyémánttal a torkukban mindketten fiatalon váltak ismertté: Gabi mindössze 17 éves volt, amikor a 2005-ös Megasztár versenyzője lett, míg Andi 15 évesen meg is nyerte a 2014-es X-Faktort. Ráadásul a győzelméhez Tóth Gabi is hozzájárult, hiszen a műsor egyik mentoraként ő akkor már a zsűriszékben ült és pontokkal segítette. Kész Tóth Gabi-utódként emlegették Andit, amit akkoriban az énekesnő sem ellenzett, de aztán a nyilvánosság előtt romlott meg a viszonyuk.

„Ezt kéne követnem”

Persze Gabi sohasem Andi tehetségét kérdőjelezte meg, inkább azzal nincs kibékülve, ahogy fiatal kolléganője közszereplőként viselkedik. Sokszor sok helyen kifejezte már az aggodalmát Andiért, egy alkalommal pedig kerek-perec ki is mondta egy videójában, hogy szerinte Andi nagyon rossz úton jár, és úgy tesz, mintha sok más celeblányhoz hasonlóan a testén és a szexiségén kívül neki se lenne más kiemelkedő tulajdonsága. De az üzengetéssel csak magára haragította Andit. „Privátban írt először, mit kéne másképp csinálnom. Hogy ő mennyi mindent elért, és ezt kéne követnem. Írtam neki, megpróbálom úgy tekinteni, hogy ezt egyébként jóindulatból írta. De egy kicsit álszentnek tartom, pont az ő múltja miatt is” – mesélte tavaly a Life TV-n Andi, utalva Gabi botrányaira, amitől ugyanúgy sok esetben hangos volt a sajtó.

A Dancing with the Stars felvételén (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Andi váltja Gabit

A párhuzam pedig továbbra sem tört meg, Andi ugyanis ugyanúgy 24 évesen ül most a Sztárban Sztár új évadának zsűrijébe, mint Tóth Gabi anno az X-Faktoréba. Ezzel pedig Andi utolérte a legnagyobb kritikusát, ráadásul olyannyira a nyomában van, hogy ugyanazon a csatornán, ugyanazon a produkciócsaládon osztoznak. Gabi ugyanis évek óta a show-műsor civil változatának, a Sztárban Sztár leszek!-nek a zsűritagja. Így lényegében most egy ideig Andi váltja Gabit vasárnap esténként. Azon pedig már meg sem lepődünk, hogy a megannyi párhuzam mellett a zsűriszékben elfoglalt szerepük is hasonlónak ígérkezik. „A zene a szakmám, az életem, amit mindennél komolyabban veszek. Igyekszem majd finoman fogalmazni, de az biztos, hogy szigorú leszek. Nem adok csak úgy 10 pontokat. Valószínűleg én leszek a legszigorúbb zsűritag” – mondta Andi a műsor sajtótájékoztatóján.

Gabi Krausz Gáborral családot alapított (Fotó: Fülöp Dániel/fotocentral.hu)

Nagyon karakteresek

Hogy a közös csatorna és ugyanaz a szék vajon közelebb hozza-e a két énekesnőt, az még a jövő titka. De addig is kíváncsiak voltunk, egy igazi sztárszakértő mit lát Andi és Gabi tehetsége és civódása kapcsán. „Kívülről nézve, valóban sok a hasonlóság a két előadó között, az ismertté válástól a hangos botrányokon át a főbb karrierállomásokig. Mindketten nagyon eltérnek az átlagostól, a kezdetektől karakteresek, és az ilyen tehetségek mindig kitűnnek a tömegből. Részben ez is a sikerük titka. Továbbá nagyon megosztóak is – amellett, hogy tömegek szeretik őket, az is felkapja rájuk a fejét, aki nem – kezdi Kende-Hofherr Krisztina, a személyes márkaépítés szakértője, a TMC Group alapítója, akit a sztárok közt folyó rivalizálásról is kérdeztünk. – Az egészséges verseny alapvetően jó dolog, hiszen minden esetben ösztönzi és előreviszi a résztvevőket, akik mindig jobbak akarnak lenni a másiknál. A hangos botrányok hosszú távon nem célravezetőek, és még a rajongók egy részét is elriaszthatják – folytatja a menedzser, aki szerint rájuk is érvényesíthető az az általános igazság, hogy a legjobb, ha mindenki a maga dolgával foglalkozik, és nem a másikkal. – A művészember eleve érzékenyebb, és a sztárság, az ismertség a legerősebb személyiséget is próbára teszi, és ember legyen a talpán, aki ezt hosszú távon jól bírja. ­Madonnának van erre egy jó mondata, ami valahogy így szól: ’Fiatalon mindent megtennél, hogy legalább egy ember megismerjen, aztán később, amikor ismertté válsz, mindent megtennél azért, hogy csak egy percre ne ismerjen meg senki.’ Azt gondolom, ez Gabit és Andit is örökre összeköti.”

A Sztárban Sztárban a Tóth–Marics szerelmespár a zsűri tagja lesz (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Két éve várja a felkérést

Kilenc éve van a zenei pályán Andi. Úgy érezte, új kihívásra és feladatra van szüksége. „Két éve ’zaklatom’ a programigazgatót, hogy adja már meg a lehetőséget a zsűrizésre, mert úgy éreztem, közel tízévnyi tapasztalattal a hátam mögött képes lennék megugrani ezt a feladatot. Szeretem, ha minden év valamit hozzáad a szakmaiságomhoz, idén ezzel bővül a repertoár” – mondta a Storynak Andi.

Kiemelt képek: Birton Szabolcs, Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!