Címlapsztori

Bemutatjuk a két nőt, aki ismeri Liptai Claudia minden titkát

Milyen ember lehet az, akit a műsorvezető feltétel nélkül szeret, és akinek elmondja a legféltettebb titkait is? Két teljesen különböző.

Az akkor még vörös hajú Liptai Claudia huszonévesen állandó vendége volt a Nincs pardon szórakozóhelynek, itt futott össze az energikus, mindig pörgő Antal Ilonával, akivel hétvégéről hétvégére felrobbantották a táncparkettet. A két hasonló stílusú, belevaló lány hajnalig nevetett együtt, aztán elbúcsúztak a következő buliig. Kapcsolatuk nem mélyült el, mert jött a komoly felnőtt élet, a dolgos hétköznapok, és nem is igen találkoztak.

Lányaik is barátnők

Húsz évet szaladunk előre az időben, a helyszín pedig a Vasas sportcsarnoka, ahol Claudia lánya épp egy versenyre készült. „A lelátón, a szülők között pillantottam meg Icát. Kiderült, hogy a kisebbik lánya Panka csapattársa. Megörültünk egymásnak, ott tudtuk folytatni a nevetést, ahol anno abbahagytuk, és ezúttal nem kellett elválni, mert a gyerekeink összekötöttek minket. Ráadásul a lányaink is 12 éve egymás legjobb barátnői. Panka épp a minap mondta, hogy neki Lulu örökre a legjobb barátja marad, mert ő az az ember, aki nemcsak bánatában, de örömében is a barátja” – mesélte Claudia, aki ezzel arra utalt, hogy sok barátságban felüti a fejét a féltékenység, ha a másikat siker éri.

A filmproducer Ilona a színésznő férjével is jóban van (Fotó: Archív)

Egy család lettek

A filmiparban dolgozó Ica és a műsorvezető mindennap beszélnek telefonon, gyakran találkoznak, átjárnak egymáshoz, sőt Ica tágabb családja is megszerette a hírességet. „A családom minden nyáron összeszervezkedik, és együtt indulunk nyaralni, olykor 35-en, de mindannyiuk számára teljesen természetes, hogy ­Claudia, Ádám, Panka és Marci is velünk tart, mert igaz, hogy a más a nevük, de hozzánk tartoznak. Olyannyira, hogy Marcinak én vagyok a kereszt­anyja – meséli a Ilona, majd elmondja, hogy milyen barát Liptai Claudia. – A legodaadóbb ember, akit ismerek, végtelenül figyelmes, ha a másikról van szó, akkor a saját kényelme sem számít. Minden problémámat azonnal meg szeretné oldani. Jön, segít, intézi.” Ilona mostanában a képernyőn is feltűnik Claudia mellett, ugyanis az RTL II-n látható ­NőComment!-ben minden adásba hívnak civil szereplőket is. „Szeretem, ha Ica ott van, mert ő sokkal hamarabb vállalja a véleményét a kamerák előtt, mint egy ismert ember, de ezáltal a többieket is bátorítja. Nagy segítség.”

Kende-Hofherr Krisztina a menedzsere is (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Főnökből lelki társ

A NőComment! műsor kamerái mögött található Claudia másik legjobb barátnője, Kende-H­ofherr Krisztina, aki ráadásul a menedzsere és a műsor producereként a főnöke is. Az ő kapcsolatuk még 2002-ben indult a TV2-nél, és sok éve napi szinten tanúi egymás sorsának. „Míg Ica nyugodtabb, gyakorlatiasabb velem, addig Krisztától rengeteg érzelmet kapok, főnökömként a szakmai véleményét sem rejti véka alá. Ő mindig megőrzi a józan eszét” – mondja Claudia, akit azonnal megerősíti barátnője. „Nagyon szeretem Claut, és a családja minden tagját, de szakemberként nekem a Liptai Claudia-brandre is figyelnem kell. Együtt építettük fel, így elmondom, ha nem értek egyet egy-egy ötletével. Nem tagadom, néhány éve ebből volt egy olyan konfliktusunk, ami szakítópróbára elé állította a barátságunkat. A szokásosnál is őszintébbnek kellett lennünk egymáshoz ahhoz, hogy meg tudjuk beszélni, ki mit nem szeret a munka során a másikban.” Claudiában is mély nyomot hagyott ez a beszélgetés. Úgy érezte, el kell döntenie, hogy akarja-e tovább ezt a barátságot vagy sem, és azóta még mélyebb és szorosabb a kapcsolatuk. „Feltétel nélkül megbízom Krisztában, tudja, mi a jó nekem. A barátaim nélkül légüres térbe kerülnék. Ica és Kriszta nagyon más habitusú emberek, de mind a ketten önbizalmat adnak, emelnek és nagyon szeretnek. A barátaimért ugyanolyan hálás vagyok, és ugyanúgy figyelek rájuk, mint a családtagjaimra, és erre tanítom a gyerekeimet is.”

Nem szorul ki a harmadik?

Hármasban is nagyszerűen kijönnek egymással. De akkor sincs sértődés, ha nincsenek együtt. „Szerintem felnőttkorban nem létező dolog kisajátítani a barátot. Nem féltékenykedünk egy másik barátra. Nem sértődőm meg, ha nem tart velem egy programra, vagy leráz telefonon, ha nem ér rá. Nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a minősége számít” – magyarázza a műsorvezető.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!