Címlapsztori

Ifj. Schobert Norbi: „Nem foglalkozom a negatív megjegyzésekkel, azok is az én malmomra hajtják a vizet”

A Schobert–Rubint házaspár 17 éves nagyfia nem csak a Farm VIP-ben állta a sarat, a nagybetűs életben is igen jól veszi az akadályokat.

Hatalmas versenyben, az utolsó pillanatokban fordítva az álláson nyerte meg a Farm VIP döntőjét. Míg az ön szeméből örömkönnyek potyog­tak, addig ellenfele, Smaltig Dalma teljesen összeomlott. Hogyan élte meg a drámai helyzetet?
Ifj. Schobert Norbi: Mindketten hatalmasat küzdöttünk, de az igazat megvallva én csak magammal foglalkoztam. Kizárólag a feladatra koncentráltam, arra, hogy minél jobb időt fussak, és elsőként teljesítsem a feladatot. Bár a döntő után több olyan kommentet is olvastam, hogy a helyemben megfelezték volna a nyereményt Dalmával, de őszintén szólva nekem ez meg sem fordult a fejemben. Nem is értem, hogy miért kéne bárkivel is osztoznom a pénznyereményen?

Állítólag nagy szüksége lenne rá a válás után. Ön mihez fog kezdeni a 11 + 1 millió forinttal?
S. N.: Az biztos, hogy nem fogom elherdálni. Egy részét szeretném a tanulmányaimra fordítani, a többit pedig befektetni, és még tovább gyarapítani. Például szívesen foglalkoznék ingatlanokkal, de nagy álmom az is, hogy egyszer saját éttermet nyissak.

Smaltig Dalmának sokat segített volna a pénzzel járó nyeremény (Fotó: press.tv2.hu/fotocentral.hu)

Csak nem egészséges konyhát szeretne üzemeltetni?
S. N.: Nem, pont az ellenkezőjére gondoltam. (nevet) Egy amerikai stílusú kis falatozóra, ami éjjel-nappal nyitva tart, szól a rock and roll, és bőrfotelekben üldögélnek az emberek. Pizzáznak, hamburgereznek, sőt még oldalas is lenne. Egyébként az online marketing is nagyon érdekel, valójában minden üzleti dolog, ezért is várom már nagyon, hogy továbbtanulhassak a közgazdasági egyetemen, és elsajátítsak minden ehhez szükséges tudást.

És mi lesz az Update-üzletekkel? Nem szeretné idővel átvenni a szüleitől a stafétát?
S. N.: Gondolkoztam rajta, úgyhogy ez is benne van a pakliban. Egyébként, ha minden tervem megvalósul, ­akkor már nem sok mindenre lesz időm, de nem is bánom. Nem szeretem a semmittevést, most is igyekszem hasznosan tölteni a szabadidőmet.

Édesanyja, Rubint Réka felkészítette a rosszakarókra is (Fotó: press.tv2.hu/fotocentral.hu)

Visszatérve a kommentelőkre, nem mindenki fogadta kitörő örömmel a győzelmét. Egyesek kifejezetten rosszalják, hogy ön végzett az első helyen. Nem bántják a negatív megnyilvánulások?
S. N.: Igen, én is olvastam a kommenteket, ettől függetlenül még mindig több a pozitív hozzászólás, mint a negatív. Egyébként, ha már itt tartunk, kifejezetten szeretem a negatív kommenteket, mert azok keltik fel igazán az emberek figyelmét. Azt vettem észre, hogy amikor nincs konfliktus, az nem olyan érdekes, sokkal hamarabb továbbgörgetnek az emberek, mint amikor bele lehet szállni valakibe, és van min rágódni. Saját tapasztalatból mondom, hogy amikor valamilyen összeesküvés-elmélet folyik ellenem, akkor hirtelen megugrik a követőim száma, és nagyobb látogatottsággal futnak az oldalaim a közösségi médiában. Szóval tényleg igaz az a mondás, hogy a negatív reklám is reklám, bár tény, hogy nem mindenki bírja a kritikát. Én egyáltalán nem foglalkozom a negatív megjegyzésekkel, sőt mint mondtam, inkább úgy vélem, hogy azok is csak az én malmomra hajtják a vizet.

Nyereményéből azonnal megajándékozta kisöccsét (Fotó: Archív)

A szülei is sokszor válnak a kommentelők céltáblájává. Tőlük tanulta, hogy miként kell kezelni az efféle helyzeteket?
S. N.: Igen. Anya engem direkt felkészített arra, hogy ne próbáljak meg mindenkinek megfelelni, mert mindig lesznek olyanok, akik akarva-akaratlanul belém kötnek. A Farm VIP során olykor én magam is céltáblává váltam, több feladat után is megvádoltak a kommentelők, hogy csaltam, holott mindvégig teljesen tisztán, becsületesen játszottam. Persze akik ennek az ellenkezőjét állítják, úgyis meg vannak győződve az igazukról, úgyhogy nem is szeretnék magyarázkodni, mert nincs ­miért, és legfőképpen nincs kinek! Akik fontosak számomra, azok nagyon büszkék rám, nekem pedig csak ez számít!

Kiemelt kép: press.tv2.hu/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!