Címlapsztori

Dobó Kata – Hatalmas belső utazásokon van túl

A színésznő mára megbékélt az életével és összességében önmagával.

Hogy Kata rendben van lelkileg, azt nagy részben dr. Piczkó Katalinnak köszönheti, aki nemcsak a mestere, hanem már a barátja is. Kata és Kati számos beszélgetésen van túl, mi több, a színésznő jelenleg coachnak is a szakembernél tanul. Nem volt kérdéses, hogy a pszichiáter legújabb könyve, a Szeretetkertben önmagunkkal bemutatóján Kata lesz a szerző egyik beszélgetőtársa. „Vannak visszatérő időszakok az ember életében, amikor úgy érzi, ha az addig megszokott medrében megy tovább minden, az hosszú távon nem viszi előre, nem fejlődik, nem lesznek kihívások, amelyek erősebbé tennék. Ilyen időszak jött el nekem idén tavasszal, és nagyon szerettem volna találni valakit, aki megérti ezeket az érzéseimet, és segíteni tud, hogy elinduljak egy másik úton, ahol felfedezhetek magamból, a világból új színeket, mélységeket” – mondta Dobó Kata.

Pozitív változások

Ekkor találtak egymásra dr. Piczkó Katalinnal. „Hihetetlen odafigyeléssel, szakértelemmel vezetett rá az önismeret és az önszeretet fontosságára, mert amíg magunkat nem értjük és nem fogadjuk el, addig a környezetünkkel sem tudjuk megtenni. Nagyon hamar kialakult egy szimpátia közöttünk – mesélte a színésznő a könyvbemutatón. – Ő nem szereti ezt hallani, de sokszor mondom, hogy a világ egy sokkal jobb hely lenne, ha több lenne belőle. Nélküle én magam sem tartanék ott az önfejlesztés útján, ahol most tartok. Persze tudom, hogy erre azt mondaná, én is kellettem ehhez az úthoz. Ez természetesen így is van, mégis fontosak voltak a tanácsai ahhoz, hogy viszonylag rövid idő alatt komoly változások történjenek az életemben – folytatta a színésznő, majd hozzátette: – Most igazán jól vagyok, és ehhez szükségem volt rá. Csak abban bízom, hogy én is tudok neki adni, nem csak ő nekem.”

Dr. Piczkó Katalinnal a Szeretetkert című könyv bemutatóján (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Fájdalmas tapasztalatok

Kata úgy fogalmaz, a boldogságot elsősorban magunkban kell megteremteni, nem pedig azt várni, hogy kívülről kopogjon be. „Mindig is tudtam, éreztem, az élet többről kell, hogy szóljon, mint amit a felszínen érzékelünk. Sokszor fájdalmas tapasztalatok árán, de az is előfordul, hogy hihetetlen érettség vezet ahhoz, hogy le merjünk ásni a lelkünk mélyére. Amióta ezt megtettem, még erősebben fogalmazódott meg bennem: az elégedettség, a boldogság vagy az öröm érzése nem feltétlenül a javaktól, a párkapcsolatoktól vagy másoktól függ. Ha ezt az érzetet saját magamnak teremtem meg, akkor sokkal tartósabb eredményt érek el. Arról nem is beszélve, hogy miután nem kívülről kapom, ezért senki nem veheti el tőlem” – mondta Dobó Kata, aki tudja jól: nehéz erről beszélni, hiszen ez egy lelki folyamat, és aki nem nyitott rá, az talán nem is érti, hogy miről beszél.

Coachképzésre jár, tavasszal végez (Fotó: Archív)

„Mérhetetlen tudásvágy van bennem”

Piczkó Katalin és Dobó Kata több szálon is kapcsolódnak egymáshoz. Kende-Hofherr Krisztinával kiegészülve elindítottak egy Insta-élőzést Háborgás nélkül címmel. Itt olyan dolgokat érintenek többek között, mint a párkapcsolatok, a kapcsolatok, a szülőség, és ezekben próbálnak segítséget adni, vagy egy újfajta megközelítést, ami kapaszkodót jelenthet a hallgatóknak. „Alig várom, hogy a jövő évben folytassuk ezt, mint ahogy azt is, hogy a kezembe vegyem Kati legújabb könyvét. És erre buzdítsak másokat is, valamint arra is, hogy merjünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, valamiben megrekedt az életünk – nyilatkozta a színésznő, aki egy coachképzést is elkezdett a barátjánál. – Mérhetetlen tudásvágy van bennem, és nagyon szeretném érteni a mozgatórugóit annak, hogyan alakulnak ki a különböző személyiségek a múltjukon keresztül, és ha szükséges, hogyan tudnak esetleg ezen változtatni. Vannak elképzeléseim, milyen minőségben szeretném ezt majd a jövőben kamatoztatni, és az már biztos, színészként és rendezőként is nagy hasznomra válik majd ez a képzés.”

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!