Címlapsztori

Vastag Csaba: „Szeretném Evelinnek megadni a világ legjobb esküvőjét”

Erre senki sem számított! Pár hónap együttlét után már azt tervezik, összeházasodnak.

Nagyot fordult a világ az elmúlt egy évben Vastag ­Csabával. A negyvenéves énekesre tavaly ősszel talált rá a szerelem, nemrégiben pedig csinos párja, Evelin kezét is megkérte. A boldog jegyespár most azt is elárult lapunknak, hogy milyen esküvőre készülnek a közeljövőben. Noha Csaba korábban nem fontolgatta, hogy elköteleződjön, családot alapítson, most mégis alig várja, hogy férjként és édesapaként is bizonyíthasson. Még a hozzá legközelebb állók sem számítottak arra pár évvel ezelőtt, hogy 2022 őszén már az esküvőszervezéssel fog foglalkozni…

Fotó: Archív

„Rengeteg ötletünk van”

A szerelmesek mozgalmas életet élnek, most azonban szeretnének egy picit lassítani. „Most a jegyesség örömét szeretnénk kiélvezni, annak minden pillanatát megélni, úgyhogy semmit nem akarunk elsietni, hiszen szeretnénk, ha minden a lehető legtökéletesebben alakulna. Szeretném a menyasszonyomnak megadni a világ legjobb esküvőjét, éppen ezért teljesen rábízom magam Evelinre: akkor és olyan lakodalmat fogunk rendezni, amilyet ő szeretne. Ötletekből szerencsére nincs hiány, de az a jövő zenéje, hogy ezekből végül mi fog megvalósulni – mondja Csaba, aki azt is elárulta, természetesen a nagy napig a fizikumukat is kitartóan edzeni fogják. – Az esküvőn természetesen mindketten a legjobb formánkat szeretnénk hozni, de egyébként számunkra ez nem a külsőségekről fog szólni. Ez életünk egyik legfontosabb állomása, aminek lélekben szeretnénk megélni a pillanatait, szóval inkább meghitt, érzelmes esküvőt szervezünk.”

Egy éve még senki nem gondolta volna, hogy Csaba vőlegény lesz (Fotó: Dupla Expo Wedding Photography/Magyar Szabolcs)

„Nem akarunk szétszakadni”

De milyen lakodalomra vágyik a menyasszony? „Abban már biztosak vagyunk, hogy csak a családot és a nagyon közeli barátokat szeretnénk meghívni a nagy napra, de mivel szerencsére mindkettőnknek népes a családja, ezért így is nagyjából 100 fővel számoltunk. Szerintem egyébként sem érdemes ennél nagyobb esküvőt tartani, hiszen mindenkivel foglalkozni, beszélgetni, fotózkodni szeretnénk, mi pedig nem akarunk teljesen szétszakadni még az esküvőnkön is” – mondja a menyasszony, akivel Csaba is teljesen egyetért. „Így van, egész évben koncertről koncertre járunk, Evelin is mindig elkísér, ott van velem a fellépéseimen. Azt akarjuk, hogy az esküvőnk nyugodt körülmények között, valóságos értékekről és elsősorban rólunk szóljon, nem pedig a magamutogatásról.”

Kiemelt kép: Dupla Expo Wedding Photography/Magyar Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!