Címlapsztori

Mit keres Radics Gigi Várkonyi Andrea házában?

Várkonyi Andrea az esküvője után is megtartotta érdi házát, sőt nemrégiben ki is adta a barátainak.

Egykori otthonát magas kerítés veszi körül, azt még megmagasítja a belül, köré ültetett tujasor, a kertben lévő medencére és tóra így nem lehet rálátni. De a tágas, délnyugati fekvésű, egyszintes házra igen, amely a sok nagy ablaknak köszönhetően napfényben úszik egész nap.

Esténként a teraszról nézte a napnyugtát

„A szüleimnek hála, jó ideje megvolt ez a ház, egy ideje üresen is állt. Nóri, a lányom ismerte, nem idegen helyre költöztünk tehát” – mondta Andrea a Storynak még 2018-ban, abban az évben, amikor szakított ­Bochkor Gáborral, és lányukkal együtt elköltözött tőle.

Andi Érden alakította ki új életüket, otthonukban jöttek-mentek a barátok, rokonok, imádott ott élni. „Az otthonom legeslegjobb része, hogy mindennap páholyból, az ablakból vagy a teraszról nézhetem végig a naplementét. Imádom, mindig fotózom, megnyugtat” – írta közösségi oldalára.
Persze hogy szerette, hiszen az ingatlant maga újította fel, igaz, ­Radics Gigi édesapja, ­Tamás cége segített ebben. „Bár a nővérem születése után engem fiúnak szántak, és apukám megtanított barkácsolni, és minden másra, ami egy ház körül dolga egy férfinak, jó lett volna, ha valaki van mellettem, például amikor átszíneztettem a házat, amikor magam szereltem össze a bútorokat. Vagy amikor felástam a kertet, bár kivette volna valaki a kezemből az ásót” – mesélte egykor Andi, utalva arra, hogyan irtotta a kertben elburjánzó vadkendert, és a hívatlan látogatókat is kitessékelte. Egész pontosan a békákat, Andi ugyanis egy ötször hét méteres kerti tavat is építtetett, amibe beköltöztek a varangyok, ezeket naponta összeszedte, és elengedte a közeli réten.

„Teljesen összenőttünk”

Egyszóval csupa szép emlék köti a házhoz, nem csoda, hogy bár az ország leggazdagabb emberéhez ment feleségül, mégsem adta el azt. Hanem kiadta barátainak, Radics Gigi családjának, akik egykor a felújításban, sőt a ház berendezésében is segítettek neki, utóbbiban elsősorban az énekesnő édesanyja, Bea.

A Radics család Andrea esküvőjén is ott volt (Fotó: Smagpictures)

Andrea mesélte, hogy miután szakított Bochkorral, megszűrte a baráti körét, csak olyanok maradtak körülötte, akik érdek nélkül szeretik őt. Például Radicsék. „Vannak olyan barátságok, hogy az első pillanattól olyan, mintha ezer éve jóban lennétek. Ilyenek nekem Gina, én így hívom Gigit, és a családja, teljesen összenőttünk. Benne vannak a mindennapjaimban, például Gigi anyukája segített berendezni az új otthonomat is. Hihetetlenül jó emberek, családi érzéssel teli ez a barátság – mondta Andi, aki soha nem felejti el, amikor Radicsék meglepték a 44. születésnapján, az elsőn, amelyet már nem Bochkorral ünnepelt. – Teljesen váratlanul megjelent az utcánkban egy hatalmas, fényektől villódzó, zenétől dübörgő limuzin, benne Gigi családjával és a barátaimmal. Gyorsan lecseréltem az otthoni szerelésem, és bementünk Budapestre, aztán náluk folytatódott az ünneplés. Nagyon szeretem, hogy velük nincs olyan, hogy ne gyerekestől, csapatosan találkoznánk, így Nóri is nagyon tudja élvezni.”

Közel a szülők

Hogy Andi és Radicsék miért olyan jó barátok, a volt tévés miért tartja egyik legjobb barátnőjének Beát, arra egykor maga Gigi adta meg a választ, amikor édesanyjáról beszélt. „Ő maga a becsületesség, a tisztalelkűség, az önzetlenség és a biztonság. Igazi tündér, úgyhogy nagyon remélem, hogy ha felnövök, olyan leszek, mint ő.”

Mindezek után nem meglepő, hogy amikor Radicséknak, akik tavaly ünnepelték 26. házassági évfordulójukat, szükségük volt egy házra, Andi azonnal felajánlotta nekik egykori otthonát. Gigi 2011-ben nyerte meg a Megasztár hatodik évadát, a karriere miatt Budapestre költözött, a családja pedig követte őt Endrefalváról. Jó ideje nem laknak már együtt, Gigi Újbudán, a 11. kerületben rendezkedett be a férjével és a gyermekükkel, így az, hogy szülei végül Érdre költöztek, nagyszerű megoldás, hiszen mindössze negyedóra-húszpercnyi autóútra vannak, és bizony gyakran meglátogatják egymást. Andinak pedig megnyugvás, hogy a háza nem áll üresen, ráadásul megbízható barátok laknak benne, akikről tudja, gondozzák, ápolják.

Kiemelt képek: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!