Címlapsztori

Köllő Babett: „Olyan akarok lenni, mint Liptai Claudia”

Az évek során számos módszert, trükköt lesett el Liptai Claudiától azért, hogy olyan sikeres és akkora sztár legyen, mint a díva. Jó ütemben halad a célja felé Babett, hiszen tavaly a TV2 Sztárban Sztár című műsorában már Liptai egykori székében ült, idén pedig a Sztárban Sztár leszek! mesterei között foglal helyet.

Négy éve megdöbbentően határozott kijelentést hallottunk az akkor kevesek által ismert ­Babett-től a Feleségek luxus­kivitelben első adásában: „Azt akarom, hogy mindenki tudja meg, ki az a Köllő Babett.” Talán sokan mosolyogtak, legyintettek, azt kérdezték, ki ez a nő, ám ma már tény, igaza lett, kevesen vannak olyanok hazánkban, akik nem tudják, ki az a Köllő Babett. „Ez tényleg sikerült. Gyors volt a tempó, és nem volt mindig zökkenőmentes az út. De elégedett vagyok azzal, ahol most tartok, és élvezem minden percét.”

Megharcolt a férjével

Ki hinné, hogy a sztárságig vezető legkomolyabb akadályt nem a tévéstúdiókban, hanem otthon, a négy fal között kellett leküzdenie. „A luxusfeleségek előtt fél évig vérre menő harcot folytattam a férjemmel, hogy támogassa a tervem. Harmincnyolc éves voltam, mellőzöttnek éreztem magam a szakmámban, mert nem voltam híres. Ezen akartam változtatni. Tudtam, hogy jól megállnám a helyem a média világában. Mondtam is neki, olyan akarok lenni, és azt akarom csinálni, mint Liptai ­Claudia. Ehhez jó ugródeszka volt a Feleségek luxuskivitelben, és lám, most a Sztárban Sztár leszek! mesterei között ülök.” A továbblépéshez át kellett alakítani az emberek fejében róla élő nem túl pozitív képet is. „Megosztó személyiség lettem, amin változtatni nem, de finomítani azért tudtam a Celeb vagyok dzsungelkaland alatt. Jobban megismertek az emberek, szerethetővé váltam.”

A Feleségek luxuskivitelben című műsort csak ugródeszkának használta (Fotó: Smagpictures)

Ösztönösen cselekeszik

Babett mindig is irigységgel vegyes csodálattal nézett Claudiára, akitől közben sokat tanult is. „Ő a médiában az, ami az operettben Oszvald Marika. Ő teremtette meg az akrobatikus operettet, hála az artistaképzős múltjának. Claudia pedig a színművészetin tanultakat alkalmazta a kamerák előtt tökéletesen. Persze van egy felvett stílusa, mindenkinek van, nekem is, de van, amit nem lehetett tanulni, a közvetlenséget, a humort, hogy mindenre azonnal tud reagálni, no és azt sem, hogy dögös és szexi. Figyeltem őt, és tanultam, ellestem, mit csinál ez a nő másként, mint a kollegái, hogyan aknázza ki az adottságait, hogy ha esélyem lesz, és oda kerülök, ezeket a módszereket én is alkalmazni tudjam – sorolja Babett. – Ahogyan felépítette magát, az imázsát, az számomra példaértékű. A ’Babett-jelenség’ megteremtésében, sokak szerint van ilyen, én is sokszor voltam tudatos, de olykor előfordult, hogy ösztönösen cselekedtem. Követtem el ostobaságokat, de jó ügy érdekében is használtam már a hírnevem, csakúgy, mint Claudia. A lényeg, hogy ő a példaképem, de soha nem akartam versenyezni vele, és nem akartam legyőzni. Hogyan is tehetném, hiszen én még csak félúton járok efelé, én még csak tanulom azt, amit ő már jó ideje tud, és dolgozom fel, hogy ennek a munkának csak a mellékterméke a hírnév, a eredménye teljesen más.”

Alig ismerik egymást

Köllő Babett és Liptai Claudia között egyébként semmiféle személyes vagy szakmai kapcsolat nincs, és nem is volt, mindössze egy tévéműsorban szerepeltek együtt: a Csak show és más semmi című produkcióban 2018-ban Ördög Nóra mellett Claudia műsorvezető volt, Babett pedig az egyik versenyző. „Talán két mondatot váltottunk – jegyzi meg Babett, pedig lett volna miről beszélgetni, akár tanácsot is kérni. Babett álma ugyanis az, hogy egyszer majd, mint Claudia, saját show-műsort vezethessen. – Több mint egy éve járok ­Demcsák ­Zsuzsához, aki szakmai coachként foglalkozik velem, és tanít tévés műsorvezetést nekem. Vele barátok is lettünk, és ő szintén példaképem, büszke vagyok rá, hogy tőle tanulhatok. Semmi konkrét nincs ez ügyben, de fel akarok készülni, hogy ha jönne egy ajánlat, egy lehetőség, ne álljak ott tudatlanul, pláne ne mondjak igent felkészületlenül.”

Claudiával egyetlen műsorban állt közös színpadon, és azóta sem beszéltek (Fotó: Smagpictures)

Két dudás egy csárdában

Babett azt mondja, ha a sors vagy egy rendező akarata úgy hozná, ő el tudja képzelni, hogy egy színdarabban szerepeljen Liptai Clau­diával. „Szerintem nagy siker lenne az a darab, még akkor is, ha a habitusunk, a személyiségünk, az életszeretetünk, a humorunk miatt mi lennénk az a bizonyos két dudás egy csárdában.”

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!