Címlapsztori

Palik László – Ügyvédnő az új barátnője

Bár mindenki úgy tudta, a válófélben lévő Palik László a volt exatlonos Cservenák Alexandrával alkot egy párt, a Story kiderítette: igazából egy sikeres és felettébb csinos ügyvédnő a tévés új választottja.

Hónapok óta tart a szerelem Palik ­László és egy feltűnően dekoratív, negyvenes ügyvédnő között. Szűk környezetük szerint igazán összeillő párost alkotnak, akik hasonló életszakaszban vannak. Mindketten szülők, zátonyra futott házasságaik után keresték és egymás mellett meg is találták a boldogságot.

A barátok előtt nem titkolóznak

Bár a nagy nyilvánosság előtt még nem jelentek meg kéz a kézben, de nem is bujkálnak, és nem tagadják le a kapcsolatukat. A barátaik előtt pedig nyíltan vállalják: immár egy párt alkotnak. Palik László sosem volt az a híresség, aki a magánéletével szeretett volna a címlapokra kerülni. Arról sem nyilatkozott soha, hogy 16 év után Marsi Anikóval véget ért a házassága. Így érthető, ha ezt a mostani, kezdődő kapcsolatot is szeretné magának megtartani. „Laci kedvese egy igazán karakán jellem, aki tudja, mit akar, és pont ezért nagyon összeillenek. Mindketten igazi sportimádók, akkor érzik jól magukat, ha aktívan tölthetik a szabadidejüket. Mindemellett két karrierista emberről beszélünk, akik nagyon sikeresek a munkájukban, és emiatt kölcsönösen fel tudnak nézni a másikra. Szóval nagyon passzolnak” – mondta lapunknak a pár egyik barátja, aki azt is elárulta, hogy szakmájában igazi sztárügyvédnek tartják Palik kedvesét.

Mégsem voltak egy pár?

A páros találkozása sorsszerűbb nem is lehetne, az élet ugyanis úgy hozta, hogy nemrégiben mindkettőjük házassága véget ért, és nyitottak voltak az újrakezdésre. Igaz, korábban az a hír járta, hogy a tévés egy volt Exatlon-játékossal, Cservenák ­Alexandrával jött össze, aki az idei évadban már stábtagként vett részt a műsorban. A pár sosem erősítette meg a románcot, és ha több is volt náluk puszta barátságnál, az kérészéletűnek bizonyult. Meglehet, a nagy távolság és a találkozások elenyésző száma miatt nem fejlődött tovább a kapcsolatuk, a csinos személyi edző ugyanis Szegeden, míg a tévés a fővárosban él. Ráadásul Szandra egész nyáron gyerekeket táboroztatott vidéken, miközben Palik László a szünidő minden percét igyekezett Marsi Anikóval közös két fiával, Vilmossal és Vincével tölteni.

Cservenák Alexandrával (jobbra) az Exatlon forgatása idején jöttek össze (Fotó: Smagpictures)

Mégis fontos a válás

Június közepén derült ki, hogy a Dominikáról hazatérő Palik László már nem lakik együtt Marsi Anikóval. A Blikk olvasóriportere buktatta le az Exatlon műsorvezetőjét, aki a közös otthona helyett egy második kerületi társasház lakásába tért haza. De akkor még úgy tűnt, a sztárpár a válás hivatalos részéhez nem ragaszkodik. Az idő előrehaladtával azonban ez mégis fontosnak bizonyult. Ebben pedig közrejátszhat, hogy mára mindkettőjüknek új párkapcsolata van, és szeretnék tiszta lappal folytatni az életüket. Hisz Marsi Anikóra is rátalált a szerelem, és Szulák Andrea volt férjével, Gyarmati Gáborral napról napra szorosabbnak tűnik a kapcsolatuk.

A fiúkat közösen nevelik

Válás ide vagy oda, Palik László és Marsi Anikó a gyerekek miatt korrekt viszonyt ápolnak, és a legnagyobb egyetértésben nevelik a fiaikat. Vilmos és Vince hol az anyukájuknál, hol az édesapjuknál időzik, akik minden körülmények között az ő érdekeiket tartják szem előtt.

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!