Oroszlán Szonja: „Mosolyt hazudni még nem tudok”
Több veszteség érte az elmúlt időben a színésznőt, az egyik igen fájdalmas, társa 13 év után hunyt el.
Több veszteség érte az elmúlt időben a színésznőt, az egyik igen fájdalmas, társa 13 év után hunyt el.
A király és öccse évek óta harcolnak egymással, legalábbis a brit lapok szerint, mégpedig azért, mert András nem hajlandó elhagyni azt a palotát, amelyet Károly Vilmoséknak akar adni.
Pásztori István és válogatott kosárlabdázó párja, Gereben Lívia bebizonyították, hogy a szerelem igenis minden akadályt legyőz: a távolságot, a környezetük fenntartásait, sőt még a betegséget is.
A Fresh egykori énekesnője mindenképp olyan iskolába akarta beíratni a kisfiát, ahol a tehetségére fókuszálnak, és ahol az életre nevelik.
A színész és felesége, Maráczi Mária 48 éve házasok.
„Antal Imrének meg nekem is volt annyi rutinunk, hogy becsoszogtunk vele”
Az év utolsó napján sok előadóművész túlhajszolja magát.
Sok kapcsolat sajnos nem állta ki az idő próbáját.
A színésznő nyolc esztendeje egy afrikai származású sakkozóról szóló, Katwe királynője című sorozatban szinkronizált először. A Bridgerton családban a Nicola Coughlan által alakított Penelope Featheringtonnak kölcsönzi a hangját.
A két színésznő a főiskolán ismerte meg egymást, ott kezdődött a mai napig tartó barátságuk. Hivatásukban és életükben egyaránt sok párhuzam van.