A kórházba nem csak férje, G.w.M. költözött be vele szülés idejére, hanem közös kislányuk, Amara is.
Szerző: Szabó Csaba
Márta Lujza hercegnő és Durek Verrett, azaz egy angyallátó és egy sámán készül frigyre lépni.
Ezután a humorista évekig csípős megjegyzéseket tett kabaréiban a hazai tévézés legendájára.
A Drága örökösök és A mi kis falunk sztárja csoportterápiával fogyott le.
Azt mondta, „szerencsés tenyéren járta a világot.” Igaza is volt.
Az énekesnő férje védelmében tette tiltólistára a feketét.
A színésznő csak az asszonytársainak akart segíteni.
Bár több mint 130 filmben szerepelt az ünnepelt komikus, Louis de Funès valójában befelé forduló ember volt, aki rózsakertjében érezte magát a legjobban.
Pedig soha nem találkozott a néhai színművészünk és a Dallas sztárja, Patrick Duffy.
Olvasztó Imre nem ismerte a szüleit, és minden álma egy saját család volt. A második kudarcot már nem bírta elviselni.



