Még megmenthető Bereczki Zoltán és Bata Éva házassága?
Hét évvel a megismerkedésük után véget érhetett Bereczki Zoltán és Bata Éva kapcsolata. Ennek ellenére van, aki úgy gondolja, hogy a döntés még egyikük szívében sem végleges.
Hét évvel a megismerkedésük után véget érhetett Bereczki Zoltán és Bata Éva kapcsolata. Ennek ellenére van, aki úgy gondolja, hogy a döntés még egyikük szívében sem végleges.
Sikeres, ám göröngyös út vezetett idáig: az elmúlt évtizedekben betegségek, műtétek, édesanyja elvesztésének fájdalma formálta az életét. Ezeken a próbatételeken keresztül szembesült mindazzal, ami igazán fontos: a hit erejével, az anyai kötelék pótolhatatlanságával, a csendes egyedüllét megtartó erejével. Ma már azt mondja, igazán jól van önmagával.
A naiva primadonnaszerepeket már nem érezte magáénak.
A Séfek séfe új ítészét, Tischler Petrát korábban egyáltalán nem érdekel a főzés, enni viszont annál inkább szeretett. Karriere párját ritkítja, szenvedélye és elhivatottsága azonban komoly áldozatot kíván tőle.
Dj Oti szárnyal. Azután, hogy már a Budapest Parkot is bevette tavaly, az idei évben minden eddiginél nagyobb dobásra készül. Azt is elmondta, kit látna maga mellett szívesen a színpadon.
Álmodni sem tudott volna tartalmasabb, kiegyensúlyozottabb magán- és szakmai életet, mint ami az elmúlt évtizedekben kijutott neki. Nem tagadja, az egyetlen fájdalma, amit nehéz feldolgoznia, az édesapja elvesztése.
Liptai Claudia már tudja, mi a siker titka, így 19 éves lányának is van mit átadnia. Gesztesi Panka a következő időszakban egyszerre lesz egyetemista és televíziós szereplő. És már az is felmerült, hogy megkezdje teljesen önálló életét.
A vasárnap esti Nagy Duettben Lékai-Kiss Ramóna meghatottan beszélt arról, hogy Fekete Pákó annak idején egyetemistaként került Magyarországra, utalva a didikirály intellektusára, illetve arra, hogy csak azután merült el a magyar szórakoztatóipar bugyraiban. A Story archívumából kiderül, hogyan is volt ez valójában.
Bár sokat küzdött érte, Pataki Zitának nem születhetett saját gyermeke. Végül az örökbefogadásról is lemondott, de ő maga több tucat kisgyereknek talált otthont.
Különleges pillanatot osztott meg rajongóival Jennifer Aniston: az Instagramon bepillantást engedett első közös Valentin-napjába párjával, Jim Curtis-szel. Kapcsolatuk lassan egy éve tart, és egyre komolyabbnak tűnik.