„Most az anyaság a prioritás” – Farmon nevelné fel gyermekeit Trokán Nóra
Trokán Nóra ritkán nyilatkozik a magánéletéről, ám most kivételt tett. Mesélt a férjéről és születendő gyermekeiről is, akiket távol a várostól szeretne felnevelni.
Trokán Nóra nemrég jött haza Idahóból. Mint a Nők Lapjának adott interjújában mesélte, nagyon régi vágya volt, hogy eljusson egy igazi ranchra, egy marhatenyésztő farmra, ezt kapta most szülinapi ajándékba a férjétől és a családjától. Igazi cowboyokkal lakhatott együtt, és ugyanazt csinálta egy hétig, mint ők.
„Jó volt látni, hogy még ma is lehet így gyereket nevelni, igaz, nem városi körülmények között. Elkezdtem gondolkodni rajta, hogyan tudnám megvalósítani magunknak ezt a szabadságot, legalább minimálisan. Én ebbe teljesen beleszerettem. Már nézem a területeket.”
Trokán Nóra büszke a férjére
Trokán Nórával tartott a férje is. „Nagyon büszke voltam rá, mert elképesztően ügyes volt.
Én tanítottam meg lovagolni a nulláról néhány éve, most meg már egyedül vágtázgatott és terelt egész nap.
Egyébként ezek az amerikai cowboyok... Ahogy ültek a lovon, ahogy megszólaltak, ott nincs önbizalomhiány. Van ebben az egészben valami ősi férfienergia, amit bárki megérez, aki felpattan a lóra farmerben, kockás ingben, kalapban, szerintem ezt nagyon jó megtapasztalni a fiúknak, ezt láttam a férjemen is” – mesélte Trokán Nóra, aki a férjével való kapcsolatára is kitért.
Közöttünk sosincs játszmázás vagy egymás bántása, erős alapja van kettőnk kapcsolatának, és ez megmutatkozott ezeken a nagy utazásokon is. Hála istennek, nagyon harmonikusan vagyunk együtt, ő fantasztikus ember.
„Az anyaság a prioritás”
Trokán Nóra azt tervezi, hogy születendő gyermekeit saját ranchukon nevelik majd fel. „A hosszú távú terv ez, de nem tudom, mit hoz az élet.
Ha huszonkét éves lennék, akkor lehet, hogy megvárnám, amíg lesz egy területem, mielőtt családot alapítok, de a várakozáshoz már egy kicsit öreg vagyok. Most az anyaság a prioritás, a többi pedig majd alakul hozzá.