Esztergályos Cecília szerint ebben a korban már muszáj az elmúlásra gondolni, az emberrel ugyanis ilyenkor már bármi megtörténhet. A színésznő több dolgot is...
Szerző: story.hu
Kállai Ferencről köztudott, hogy házassága ellenére sem tudott ellenállni a szép nőknek – azok sem neki. Még a múlt század legnagyobb sztárjai is...
Válása után újra révbe ért Stohl András: Ezt egyelőre még nem tudni, csak annyi biztos, hogy a Nagy Ő című műsorban már kiosztotta az utolsó rózsát. Kiss...
Az énekesnő nemrég fiatalok produkciójáról mondott véleményt egy tehetségkutatóban, és sokan úgy érzik, a kereskedelmi csatornákon is szívesebben látnának...
Eszenyi Enikő a 17 fokos Dunába csobbant. De míg őt az zavarta, hogy vizes lett a haja, addig követőit az aggasztja, hogy a végén még megfázik a hideg folyóban.
Egy étel, ami nem több mint kellék, gondoljuk mi, nézők. Pedig a filmjelenetekben szereplő fogásoknak sokszor jóval nagyobb jelentőségük van, mint hinnénk...
A jelenetekben szereplő fogásoknak sokszor nagyobb jelentőségük van, mint hinnénk. A Filmet főzünk című kötet ezt mutatja meg – legendás filmek alkotói...
Tornóczky Anita őszintén mesélt a Best Podcastban párkapcsolatáról, várva várt babáiról és kisfia, Noel érkezéséről, amit küzdelmes és fájdalmas kezelések...
Madonna egy friss interjúban döbbenetes őszinteséggel vallott arról, hogy élete legsötétebb időszakában még az öngyilkosság gondolata is felmerült benne. A...
Az énekes-műsorvezető, Pápai Joci a Sztárbox miatt dobott le sok-sok kilót három hónap alatt. A nézőknek is szemet szúrt, hogy az X-Faktorban és a Sztárboxban...



