Köszönhetően Liptai Claudiának, Náray Erikának, Pataki Zitának és sokan másoknak.
Szerző: Janotka Krisztina
Pár éve még nagyon mélyen volt. Nem tagadja, a válása padlóra küldte. Ráadásul küzdött az egészségével, ezáltal a súlyával is. Hiába voltak céljai, nem tudta...
Azt leszögezte, nem fog róla dalt írni.
A WMN alapítója nem szeret erről mesélni, most mégis kivételt tett.
Miklós és barátnője, Gina tavaly nyáron, a műsor forgatása közben szerettek egymásba. Kaptak is hideget-meleget, amikor kitudódott a kapcsolatuk.
Volt férjével, Krishannal kézen fogva léptek be a tárgyalóterembe. A válás pillanatában is szerették egymást.
Feleségével, Tündével alig mertek lemenni az utcára Manausban, miután a műkereskedőt megpróbálták kirabolni.
Lányai szerint is sokat bulizik, de attól, hogy rockeréletet él, még a családja az első.
A Mokka műsorvezetője is így tett: összepakolta a holmiját, és elutazott.A Mokka műsorvezetője is így tett: összepakolta a holmiját, és elutazott.
Sydney-nek és a férjének, Beninek eszük ágában sem volt még házat venni, de miután eladták a fejük felől a lakást, amit béreltek, kénytelenek voltak belevágni...



