Pár hét, és színpadra áll Emlékek háza című jubileumi nagykoncertjével, ami miatt – ahogy ő fogalmaz – szétstresszeli magát. Mert minden vágya a tőle telhető...
Szerző: Janotka Krisztina
Ernyey Bélát óriási megtiszteltetés érte. Az Ausztriában elérhető egyik legrangosabb elismerést, professzori címet adományoztak neki.
Horváth Tomi nemrég A Nagy Duett zsűriszékében ült, most pedig már őt pontozzák a Sztárban Sztár All Starsban, többek között jóbarátja, Hajós András.
A családjukban már több évtizedes hagyomány, hogy nyaranta néhány napot együtt töltenek a Balatonon. Erről Pici előszeretettel szokott posztolni, és tavaly...
Amióta kiderült, hogy a Bódi ikrek is szerepelni fognak az Ázsia Expressz idei évadában, több híresztelés is megjelent velük kapcsolatban, például, hogy...
Több szépészeti beavatkozáson is átesett.
Szerepelt már A Nagy Ő-ben, a Kőgazdag fiatalokban, újabban pedig az Ázsia Expresszben láthatjuk, mégsem szereti, ha celebként hivatkoznak rá. Mint mondja, nem...
Horváth Tamást jelenleg a Sztárban Sztár All Starsban láthatják a nézők. Ennek jobban örül a felesége, Andika, mint a tavalyi Sztárboxnak.
Rácz-Gyuricza Dóra azzal engedte el a férjét, Rácz Jenőt Amerikába, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom.
Az énekesnőt is láthatjuk a Sztárban Sztár All Starsban, 11 évvel azután, hogy szerepelt a műsor eredeti verziójában.


