„Vadászom, utamból kotródj!” – 45 éves lett a Vuk
1981 áprilisában adta le először a Magyar Televízió a Vuk című négyrészes rajzfilmet, amelyből később mozifilm is készült. A figura roppant népszerű lett.
1981 áprilisában adta le először a Magyar Televízió a Vuk című négyrészes rajzfilmet, amelyből később mozifilm is készült. A figura roppant népszerű lett.
Temesvári Andreáról keveset hallunk az utóbbi években. A teniszcsillag most a mögötte álló évekről, három gyermekéről mesél, és arról, hogyan éli meg, hogy áprilisban kerek születésnapot ünnepel.
Szédületes belegondolni, hogy jövőre lesz 30 éve, hogy bemutatták A miniszter félrelép című filmet. A magyar vígjáték sikere pedig azóta töretlen.
Szívszorító, ha egy háznak nincs többé lakója, különösen, ha egyébként érdekes múltra tekint vissza. Most Diana hercegné gyerekkori otthonáról érkezett elszomorító hír.
Bereczki Zoltán és édesanyja kapcsolata nagyon szoros, annak ellenére, hogy Temesvári Nóra a fiát sem kíméli a kritikától. Most azonban kedves családi titkokról meséltek.
Évekig a családja volt az első, most azonban elérkezettnek látja az időt arra, hogy új célok felé forduljon. Hajni tudatosan építi az életét, és most ismét nagy lépésre készül.