A Pszichológus Pasi: „Magzatkorban kell kezdeni a digitális nevelést"
„Úgy kell felkészíteni valamire a gyerekeket, hogy minket, szülőket se késztett fel senki” - mondja Tóth Dániel, a Pszichológus Pasi.
„Úgy kell felkészíteni valamire a gyerekeket, hogy minket, szülőket se késztett fel senki” - mondja Tóth Dániel, a Pszichológus Pasi.
Reviczky Gábor az elmúlt hetekben két komoly problémával is megküzdött. Előbb egy súlyos tüdőgyulladás döntötte le a lábáról, majd egy szerencsétlen esés miatt bordatörést is szenvedett.
Friderikusz Sándort évek óta nem láthattuk tévé képernyőjén. Új szórakoztató műsorát azok fogják nézni, akik Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című játékot is.
Nádai Anikó közel egy évig abban a hitben volt, hogy hisztaminintoleranciája van, az okozza az arcán lévő kiütéseket. Most viszont úgy tűnik, egészen más betegség állhat a tünetei mögött, és mint írta, már eddig is rengeteg pénzt és energiát ölt bele abba, hogy kiderítse. Hiába.
Christina Applegate igazi veterán Hollywoodban, hiszen már tiniként világhírű lett az Egy rém rendes család Kelly Bundyjaként. Annak idején híres kollégákkal volt románca, friss önéletrajzában igencsak érdekes részleteket is megosztott ezekről.
Újabb árulkodó poszttal jelentkezett Rubint Réka: ezúttal a Pilis szívében, a csodás gyógyulásairól ismert Szentkútnál keresett lelki és testi feltöltődést. Schobert Norbi 47 éves felesége hosszú ideje komoly harcot vív, a hite adja számára a legnagyobb erőt.
A Nagy Duett sztárja megmutatta a 22 évvel ezelőtti tévészereplését. A szlovák tévében fellépő kisfiú akkor valószínűleg még nem is sejtette, hogy milyen szép karrier áll előtte.
Újabb nyugtalanító hírek jelentek meg Galla Miklósról: saját házában került bajba, a tűzoltók törték rá az ajtót. A humoristát végül kórházba szállították.
62 éves korában elhunyt Annabel Schofield, akit idehaza leginkább a Dallas Laurel Elliseként ismertek a nézők. A színésznő, modell hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után távozott – szervezete végül nem tudta legyőzni az agresszív agydaganatot.
Verbális és fizikai bántalmazások, önként távozás és kizárás. A Séfek Séfe idei évadában minden megtörténik, és szinte alig szól a műsor a főzésről. Hogy miért? Ördög Nóra elmondta.