Már biztos: ekkor szűnik meg Szabó Zsófi munkahelye
Pedig annak idején többek között ezért is igazolt át az RTL-től. De most új időszámítás kezdődik az ő életében, hiszen a TV2 Klub megszűnik, és a helyére visszatér a FEM3.
Pedig annak idején többek között ezért is igazolt át az RTL-től. De most új időszámítás kezdődik az ő életében, hiszen a TV2 Klub megszűnik, és a helyére visszatér a FEM3.
Horgas Eszter unokája már 7 hónapos. Dávid örökölhette nagymamája tehetséget, hiszen már egyszerű ritmusgyakorlatokat is el tud gügyögni. És ezzel teljesen elvarázsolta a fuvolaművészt.
Soma közös képen szerepel az édesanyjával és négy testvérével, mivel Lenke néni 85. születésnapját ünnepelték. A nagy napot pedig igyekeztek felejthetetlenné tenni.
Bármilyen rossz is történjen, Esztergályos Cecília és Fonyódi Péter mindig ott vannak a másik mellett. A zenész a házasságban töltött 41 év után már igazi „ciliológusnak” tartja magát.
Máig kínozza a bűntudat a világhírű tévés séfet a testvére miatt, pedig mindent megtett érte, amit csak tudott. Gordon Ramsay azt mondja, könnyen alakulhatott volna másképp a sorsa, és válhatott volna ő is súlyos függővé, ahogyan a családjában többen is.
Katona Szandra húsz éve él a Veszprém megyei Magyarpolányban. Borbás Marcsi korábban itt látogatta meg őt személyesen. A két vidéki életet szerető asszonynak volt miről beszélnie.
A Nagy Ő feleségjelöltje most egy csapásra letarolta a Séfek Séfét is. A rózsaszín csodát még garantáltan látni fogjuk, ugyanis a döntőig akarja főzni magát a TV2 műsorában.
A 18 éves Egressy Mátyás eltűnése a tinédzserkorú gyermekek szüleiben a kétségbeesett félelmet ültette el: hogyan lehet manapság elengedni otthonról a fiatalokat?! Palik László gyakorló édesapaként pontosan tudja, mennyi veszély leselkedik a fiatalokra.
Az RTL+ Prémiumon futó Budapest Luxe című műsorban kínálta eladásra szentendrei otthonát a Fucsovics Márton–Molnár Nini házaspár. Az ingatlant 800 millió forintos irányáron hirdették meg.
80. születésnapját ünnepelte a napokban Jávori Ferenc Fegya. A klezmer magyarországi fejedelmének sanyarú sors jutott gyerekkorában, de az életörömét mindig meg tudta őrizni.