Kálloy Molnár Péter özvegye: „Megbeszéltük, hogy találkozunk. Én ott leszek”
A nyilvánosság számára váratlanul hunyt el Kálloy Molnár Péter december első napján. A színész mindvégig hitt a gyógyulásban. Özvegye most megrázó interjút adott.
A nyilvánosság számára váratlanul hunyt el Kálloy Molnár Péter december első napján. A színész mindvégig hitt a gyógyulásban. Özvegye most megrázó interjút adott.
Az énekesnőnél betelt a pohár, szerinte ugyanis Zsolt a személyét és a becsületét is megsértette. Becca jogi útra tereli a vitát.
A világ soha nem ismerhette meg, és már nem is fogja. Nem jutott neki sokkal hosszabb idő, mint híres apjának: a rocksztár állítólagos gyerekének szintén tragikusan fiatalon kellett búcsúznia az élettől.
Sokszor megkérdezte az édesanyját arról, hogy ezt hogyan élte túl.
Bochkor Gábor rendszeresen figyelemmel kíséri a TV2 legnépszerűbb műsorát, a Kincsvadászokat. Most kíméletlen véleményt mondott, holott jóbarátja, Fejes Tamás is szerepel benne.
Kiderült, kik azok a hölgyek, akik Stohl András szerelméért küzdenek A Nagy Ő-ben. Ismerős arcok is feltűntek. Például Némethyová Ivett, aki korábban az RTL-en keresett párt magának.
Bejelentette a TV2, kik azok a nők, akik versenybe szálltak Stohl András szerelméért A Nagy Ő-ben. Az idei párkereső műsor január 26-án indul.
Úgy tudni, kiváló kezekben van a zenészlegenda, akit egy jól felszerelt fővárosi kórházban kezelnek tüdőgyulladással. Megszólalt Szikora Róbert Fenyő Miklós állapotáról.
A rajongók szúrták ki, hogy mennyire jól működnek együtt az űrhajós Kapu Tibor és az énekesnő Kovácsovics Fruzsina. A közös munka után újra és újra felvetődik a kérdés, a szemmel láthatóan egymáshoz illő páros a magánéletben is egymásra talált-e.
Osváth Zsolt állítja, saját dolgozója lopta meg. Nem is akármennyivel! 700 ezer forintot vettek le a céges bankkártyájáról. A feltételezett tolvajok tagadnak, a rendőrség nyomoz.