Lakatos László: „Minden adott ahhoz, hogy bármikor agyvérzést kapjak"
A népszerű stand upos, Lakatos László ezúttal családi életébe engedett bepillantást. Mesélt párjáról, gyermekeiről és közös otthonukról.
A népszerű stand upos, Lakatos László ezúttal családi életébe engedett bepillantást. Mesélt párjáról, gyermekeiről és közös otthonukról.
Molnár Andival debütált a Játékszínben a Hölgyválasz című előadás, ami nagy siker lett. Ezért is volt meglepő, amikor kiderült: a táncművész kiszáll a darabból.
Niro Richárd, a Házasodna a gazda tavalyi évadának szereplője és választottja, Erika belátták: nem működőképes a kapcsolatuk. Richárd és a széria másik szereplője, Zsuzsi gazda között viszont elindult valami.
Decemberben mutatta be a Játékszín a Naptárlányok című előadást. A történet két fontos tabutéma köré épül. Az egyik a meztelenség, a másik pedig egy rettegett betegség, a rák. A darab egyik szereplője, Horváth Lili és a rendező, Lévay Viktória volt a Háttér Story podcast idei első adásának vendége.
Hiába telt el 25 év, a mai napig vad találgatások övezik a legendás énekes utolsó szilveszteréjszakáját, pontosabban az ott történeteket. A hatóság szerint Jimmy pisztolya véletlenül sült el, ez okozta a halálát.
Noha sok mélypont volt a kapcsolatukban, sosem engedték el egymás kezét. Több mint egy évtizeden át imádta egymást a világbajnok kajakos és az egykori szépségkirálynő-jelölt. Dudás Miki váratlan halála tudta csak elválasztani őket egymástól… Szerelmük két gyermekükben, Narában és Milóban él tovább.