Véget ért a Házasság első látásra! 4:2-re megbukott a tudományos párkereső reality
Plusz egy a ráadás, Anna és Peti már a kísérlet alatt felbontották a házasságukat. A TV2 zászlóshajója nem sok sikersztorit könyvelhet el.
Plusz egy a ráadás, Anna és Peti már a kísérlet alatt felbontották a házasságukat. A TV2 zászlóshajója nem sok sikersztorit könyvelhet el.
A népszerű sportriporter feleségével, dr. Sütő Adrienn-nel együtt engedett bepillantást a kis kerti házukba, aminek felújításában a REnoválók csapata segített.
Sokak kedvenc sorozata volt a múlt század eleji angol arisztokrata körökbe repítő kosztümös széria. A főszereplő magánéleti fordulata nagy port kavart két évvel ezelőtt, amikor kiderült, 25 év után elválik a feleségétől. Az új szerelem azóta is kitart.
Ma lenne 79 éves a színművész, aki közös lányuk esküvőjekor rendezte kapcsolatát Egri Mártával. Székhelyi testvéri jó barátnak hívta volt nejét.
81 éves korában elhunyt Udo Kier, a német színész, aki több mint öt évtizedes pályafutása során kultikus státuszt vívott ki magának. Halálhírét élettársa, Delbert McBride jelentette be, a Variety értesülései szerint Kier vasárnap reggel hunyt el egy kaliforniai kórházban. A hírt barátja, Michael Childers fotós is megerősítette a közösségi médiában.
Nem véletlenül most fogalmazódott meg benne ennyire kristálytisztán ez a vágy. Már pontosan tudja, milyen érzés lehet, pedig neki csak fiai vannak.
Wass Albert fia, Wass Huba 84 éves korában halt meg Floridában. Író édesapjával ellentétben katonaként szerzett magának nevet. Vietnámban is szolgált.
Zámbó Jimmy már 1999-ben kimondta: „Két végén égetem a gyertyát” – és Szikora Róbert szerint akkor már érezte, hogy nagy baj közeleg. Most, több mint húsz évvel a halála után Jimmy hangja újra felcsendül Szikora új albumán, mintha a saját sorsát megsejtő vallomását küldené vissza a jelennek. A duett így nemcsak zenei különlegesség, hanem egy hátborzongatóan pontos jóslat beteljesülése is.
Szokatlan szerepben láthatjuk az egykori csetlő-botló figurát alakító angol színészt. Megnézhetjük, hogy bajlódik egy csecsemővel.
Sebestyén Balázs új bajusza megosztja a rajongókat, és nem véletlen: a Most Wanted sztárja egy laza mozdulattal csatlakozott ahhoz a klubhoz, amelyet Tom Selleck legendás, popkultúrát meghódító bajsza ural évtizedek óta. A stílusváltás egyszerre tisztelgés és poén – egy kis Magnum-hangulat a hazai képernyőn.