Robbie Williams húsz év elteltével is ugyanazt a magyar rajongót hívta fel a színpadra
2003-ban és 2023-ban is felhívta maga mellé a színpadra. Gregus Vidor reménykedik, hogy harmadszor is ott állhat a világsztár mellett.
2003-ban és 2023-ban is felhívta maga mellé a színpadra. Gregus Vidor reménykedik, hogy harmadszor is ott állhat a világsztár mellett.
Különleges fotók érkeztek a hollywoodi színésznőről, Cameron Diazról. Együtt kapták lencsevégre a csemetéivel, így ritkán látott lányával is. Raddix jól megnőtt, amióta utoljára láttuk!
Harsányi Levente érzékletesen előadta, mi előzhette meg szerinte a szakítást.
Bochkor Gábor hiába sznob a gasztronómiában, márkahű autóválasztáskor, mindezek ellenére szívesen kalandozik a csecsbecséktől roskadozó kínai áruházakban. Ráadásul egy tipikus kínai tárgyat gyűjt is.
Laky Zsuzsi nem búslakodik sztárboxos veresége után. Jelenleg a spanyol tengerparton pihen a családjával.
Ma, azaz szeptember 12-én ünnepli a 76. születésnapját az Omega gitárosa, Molnár György Elefánt, aki néhány néhány nappal ezelőtt esett át egy komoly, nyolcórás nyitott szívműtéten.
Izing Klára asztrológus mindent elárult azzal kapcsolatban, vajon milyen hatással volt a vérhold és a teljes holdfogyatkozás Krausz Gábor és Mikes Anna napokban kötött frigyére.
A mi kis falunk sztárja, Lengyel Tamás azt is megerősítette, hogy immár kétgyerekes apuka.
A Megasztár zsűritagja, Herceg Erika jót nevet azokon a kommentelőkön, akik szerint a plasztikai sebészek elrontották az arcát. Azt azonban elismerte: kétszer injekciózzák egy évben.
„Pillanatok alatt lejátszódott előttem annak a rengeteg mindennek az emléke, amit együtt átéltünk" - magyarázta MÁZS azután, hogy kiderült, a szívének kedves Vastag Csaba lesz az ellenfele ismét.