Napi friss

Tápai Szabina elsírta magát a Story Gálán – videóval

Komoly elismerésben részesült férjével, Kucsera Gáborral.

Ki gondolta volna, hogy egykori élsportolóként, számos díjjal a vitrinükben, titkon ma is meghatja a Tápai-Kucsera házaspárt az elismerés. Márpedig így van! A Story Igaz Csillag-díj nyerteseiként – ami a legőszintébb sztárpár címét jelképezi – Tápai Szabina hangja elcsuklott, Kucsera Gáborból pedig kendőzetlenül őszinte szavak törtek elő.  „Húsz év alatt, mióta a médiában elkezdtünk ténykedni, azóta mi nem kaptunk semmilyen díjat, és semmilyen jelölést sem, úgyhogy kivártuk a sorunkat. Nagyon büszke vagyok, hogy pont egy ilyen díjat kaphattunk meg.”

Kucsera Gábor mondanivalójával arról az útról beszélt, amit a válásuk helyett választottak. Azaz a vallásos életről, s hogy Isten segítségével megküzdenek a házasságukért, amit nemrég meg is erősítettek egy második esküvővel. „Hirtelen bevillant az az elmúlt három-négy év, és egyszerűen egy ilyen érzelmi cunami tört elő belőlem. Igazából ezek örömkönnyek voltak, hogy tényleg mi mindenen mentünk keresztül, és hogy most itt vagyunk, és boldogok vagyunk. És most egy ilyen díjat is kapunk azért, hogy őszintén meg tudtuk mutatni, hogy igenis ebből a helyzetből is fel lehet állni, és vissza lehet jönni” – magyarázta később Tápai Szabina a Storynak.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!