Napi friss

Peter Srámek elárulta, miért van egyedül évek óta

Az énekes háza tájékán édesanyja az egyetlen nő, aki megfordul.

Peter Srámek nemrég a Sztárban Sztár All Stars műsorában szerepelt, tehetségével pedig annyira lenyűgözte a nézőket, hogy meg is nyerte a versenyt. Az énekes már korábban is sok hasonló produkcióban nyerte el a közönség, azon belül is inkább a hölgy rajongók szívét. Elmondása szerint rengeteg pozitív visszajelzést kap az ellenkező nem tagjaitól, jó érzéssel tölti el, hogy ilyen hatással van rájuk. Azonban hiába a sok elismerés, mégis már jó ideje egyedülálló.

Azzal is tisztában van, hogy miért nincs párkapcsolata, sőt azt is hangsúlyozta, nem tartja valószínűnek, hogy ez a közel jövőben változna: „Egyszerűen nincs időm magamra! Nem tudnék időt szakítani a páromra sem, ezt pedig egyetlen nő sem venné jó néven. Még ismerkedni sem ismerkedem, mert most csak a pályámra összpontosítok. Persze, boldoggá tesz, hogy ennyire szeretnek a lányok, és talán azt is kimondhatom, hogy a bálványuk lettem. A leveleiket egytől-egyig elteszem, de jelenleg tényleg nincs időm a párkapcsolatokra” – írja a Blikk Rúzs.

Úgy tűnik, jelenleg Peter Srámek életében a karrier áll az első helyen, és bár kapcsolatra nincs kapacitása, édesanyjával szoros kapcsolatot ápol, sok időt töltenek el együtt. Ő a „nő” a háznál, mikor látogatóba érkezik fiához Szlovákiából, gyakran segít neki az otthoni teendőkben: „Egyedül élek. Igazából, amikor nincs itt az anyukám, egyedül oldok meg itthon mindent, főzök, takarítok. Ha kell, a ház körüli munkákat is elvégzem, de a barátaim segítségére is számíthatok. A lényeg, hogy mindig rend van nálam. Bár hozzáteszem, akkor nagyobb rend és tisztaság van, ha azt az anyukám csinálja…”

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy örökre „mama pici fia” kíván maradni. Igenis pár éven belül szeretné megtalálni azt a feleségjelöltet, akivel el tudja képzelni a jövőjét, hogy családalapításba, gyerekvállalásba fogjanak.: „Ennek ellenére úgy érzem, hogy lassan ideje lenne családot alapítani, de még nem hiszem, hogy bármiről lekéstem volna. 31 éves vagyok, még van rá pár évem. Persze, szeretnék gyereket, hogy valaki majd tovább vigyen, ám ez még a jövőbeli terveim egyike.”

Kiemelt kép:

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!