Napi friss

Tornóczky Anita megmutatta kisfia babaszobáját

Már csak néhány hét van hátra a szülésig.

Tornóczky Anita és párja, Miklós úgy gondolták, otthonuk legcsöndesebb és legnaposabb helyisége tökéletes lesz születendő kisfiuknak. Igazán hangulatos lett, főleg, amikor az esti narancssárga lámpa fényét is bekapcsolja. „Korábban összetett funkciója volt ennek a szobának, eredetileg egyszerre használtuk gardróbnak és a kisebb kutyáink alvóhelyiségeként. A hatalmas szekrényt megtartottuk, a szobát újrafestettük, és padlószőnyeget választottunk. A tapétát Írországban csináltattuk, nagyon tetszett, hogy a pontos méretek alapján készítették el, miután az előre elküldött grafikai mintát elfogadtuk. Egy percig sem volt kérdés, hogy állatos mintát választunk, a cuki zsiráfos az egész családnak nagyon tetszett. Igaz, anyukám csak a napokban tudja majd élőben megnézni, ugyanis egy felsőlégúti betegség miatt egy pár hétig nem mert a közelembe jönni, hiába lakunk közel egymáshoz. A párom is szereti az ízlésemet, szinte minden ötletemmel egyetértett, egyedül a tévén vitáztunk, mert tartott attól, hogy bántani fogja a fény a kisfiunk szemét. Végül kompromisszumot kötöttünk, és a készülék olyan helyre került, ami nyitott ajtónál fel sem tűnik, ami azonban ennél is fontosabb, hogy a fénye a kiságyból nem látható. A párom megértő, tudja, hogy szükségem van a pihenéshez valamire, ami kikapcsol, nekem ilyen a tévé zaja, ami tekintve, hogy elég sok időt fogok az elkövetkező időszakban ebben a szobában tölteni, nem elhanyagolandó kérdés. A szoba elég tágas, 12 négyzetméter, amelyben egy egyszemélyes ággyá alakítható szoptatós fotel és a lekerekített kiságy is helyet kapott egy óriás gardrób mellett. Végül a tapéta színei határozták meg a babaszoba barnás, bézses, halványzöldes színvilágát is” – magyarázta Anita.

A galériára kattintva megnézheted a babaszobát:

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárotthon különszáma!

A Story őszi különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!