Külföldi sztár

Naomi Campbell: rászorulók pénzét költötte luxusra

Sokak szerint komolyabb büntetést érdemelne a szupermodell, amiért ilyen gusztustalan csalást követett el.

Jövőre lesz húsz éve, hogy Naomi Campbell létrehozta a Fashion­ for Relief elnevezésű jótékonysági alapját, amelynek révén humanitárius célra akart pénzt gyűjteni, és világszerte nélkülözőket segíteni. Akkoriban azt mondta, példaképe, Nelson Mandela inspirálta, hogy jót tegyen. Idén azonban az alapítvány kénytelen volt lehúzni a rolót, miután vizsgálatok kiderítették, mire is költötték a pénzt valójában. Dollár tízezrek mentek például Naomi repülőjegyeire, cannes-i luxushotel számlájára, wellnesskezeléseire, sőt még a cigarettáját is ebből fizette! Mint kiderült, az ellenőrzött több mint öt esztendő alatt a jótékony célra összekalapozott adományoknak mindössze nyolc és fél százalékát költötték el az eredeti célnak megfelelően. Rengeteg embert felháborít, hogy a modellkedéssel eleve milliókat kereső 54 éves híresség mindezek után csupán dorgálást kapott, és öt évre eltiltották a jótékony célú alapítványok működtetésétől. Ráadásul egyelőre csak Nagy-Britanniában, ahol feltárták a visszásságokat, de például Amerikában tovább gyűjthet. Pedig sokak szerint súlyos büntetést érdemelne, amiért ilyen gusztustalan csalást követett el. Ő azzal védekezik, hogy másokra bízta a pénzügyek kezelését.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárotthon különszáma!

A Story őszi különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!