Napi friss

Caramel a gyerekkoráról: „Voltak idők, amikor kifejezetten kukázásból éltünk”

„Ami nem öl meg, az megerősít” – tarja a jól ismert mondás, amit Caramel életútja is igazol. Hiába fordult vele hatalmasat a világ a nehéz gyerekkor után, nem felejtette el, honnan indult.

Caramelnek nem jutott ­idilli, irigylésre méltó gyerekkor. „Egy cigánytelepen nőttem fel, nagy szegénységben. Olyan alapvető dolgok hiányoznak az ott élők életéből, mint például a mindennapi étel, a hús pedig kifejezetten luxuscikknek számított. Voltak idők, amikor kifejezetten kukázásból éltünk. Szerencsére addig nem jutottunk el, hogy ettünk volna belőle, ami értékesíthető volt, azt eladtuk” – nyilatkozta évekkel ezelőtt.

A törökszentmiklósi telepi srác álmodott egy nagyot, és meg is valósította azt a Megasztár második évadának megnyerésével. Ma már nincsenek anyagi problémái, de most is gondosan ügyel arra, mire költi a keresetét. Így például még évekkel ezelőtt eldöntötte: nem vásárol luxusautót, még akkor sem, ha megengedhetné magának, inkább beéri egy középkategóriás járgánnyal.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!