Külföldi sztár

Hugh Grant egy vagyont keresett azzal, hogy saját ügynökének adta ki magát

A színész több talkshow-ban is felelevenítette már a vicces történetet.

Volt egy időszak Hugh Grant életében, amikor egyáltalán nem volt ügynöke. „Mindenkinek azt mondtam, keresse James Howe Ealyt Londonban. Csak hát nem is létezett. Én voltam ő is egy másik e-mail-címen. ’James’ kezelt mindent, így a beérkező forgatókönyveket is. Az e-mailek pedig rendre jöttek: ’Megmutatnád ezt Hugh-nak?’ – írták, én pedig visszaírtam, hogy igyekszem olvasni a héten.”

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Mivel divatos nevet akart választani a képzeletbeli ügynöknek, annak vezetéknevét az egyik menő barátnőjétől kölcsönözte. Négy éven át „James” kezelt mindent, és ezzel a színész saját bevallása szerint egy kisebb vagyon takarított meg. Csupán egy probléma akadt. Az e-mailek küldői előbb-utóbb személyesen is találkozni akartak vagy éppen együtt ebédelni Jamesszel. Azt sem tudta megúszni, hogy Jamest időnként a telefonhoz kérjék. „Egy alkalommal történetesen golfot néztem, és a skót kommentátor akcentusát kölcsönözve beszélgettem a hívóval Jamesként. Egyébként borzasztó a skót akcentusom” – tette hozzá nevetve, majd bevallotta, azért vetett véget mindennek, mert egy idő után már szégyellte magát a csínyért. Ráadásul néhány pohárka után hajlamos volt Hugh-ként aláírni James leveleit…

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!