Napi friss

Bangó Margit már alig vállal fellépéseket

Egy alkalommal azonban, nem is olyan sokára, újra láthatja őt a közönség.

A rajongóknak is feltűnt már, hogy a hazai nótaéneklés királynőjét az utóbbi időben már ritkábban látni a színpadon, és ő maga is bevallja, hogy ez bizony így van. Szerencsére azonban hamarosan egy különleges koncerten találkozhatnak vele a rajongók. Fellép ugyanis április 12-én a Kökény Attila 50. születésnapjára rendezett koncerten.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

Bangó Margit meghatottan nyilatkozott a meghívásról: „Attilát gyerekként ismertem meg, és már akkor tudtam, hogy különleges tehetség rejlik benne. Nagy megtiszteltetés, hogy ezen az ünnepélyes eseményen ott lehetek, és együtt ünnepelhetünk a közönséggel. Bár ritkán vállalok fellépéseket, ezt az alkalmat nem hagyhattam ki.”

Természetesen Kökény is nagyon boldog, hogy a Kossuth-díjas művésznővel együtt ünnepelhet. „Bangó Margit neve számomra egyet jelent a magyar zenei hagyományokkal. 16 évesen kezdtem el vele dolgozni, és máig érzem azt a hatást, amit ő gyakorolt rám – azóta is őrzöm magamban azt a tiszteletet és szeretetet, amit akkor kaptam tőle és testvérétől, Jenőtől. Újra együtt állni színpadra Margittal, és közösen zenélni egy olyan pillanat lesz, amit soha nem fogok elfelejteni” – osztotta meg Kökény Attila meghatottan a vendégművész bejelentésekor.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!