Napi friss

Kiderült, mi lesz az X-Faktorral Miller Dávid szörnyű sérülése után

A fiatal műsorvezető egész arcát kötés borítja.

Miller Dávid és Varga Ádám igazán emlékezetessé tette az idei Sztárbox nyitányát, hiszen már az első meccsen előrevetítették, milyen kemény küzdelmeknek leszünk majd szemtanúi idén. A harcból bár Miller Dávid került ki győztesen, mindenki megdöbbenésére fel kellett adnia a versenyt. Mint az a vasárnapi adásból kiderült, az egyik edzésen egy rosszul bekapott ütés miatt három helyen is eltört az orra. Borzasztóan szomorúan lépett vissza a versenytől, pedig még a kórházban is úgy gondolta, hogy semmiség az egész.

Ám a koponya-CT után közölték vele a rossz hírt, így nem tudja folytatni a bokszot. Miller Dávid elmondta azt is, hogy a csatornánál nagyon számítanak rá, és hamarosan indulnak az élő show-k az X-Faktorban, így kénytelen most félretenni a kesztyűt, hogy biztosan felépüljön addig.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz, és nyerj! Kattints!

A story.hu megkereste az RTL-t azzal kapcsolatban, hogy mi történne, ha mégsem tudna a műsorvezető felgyógyulni az élő adások kezdetéig. „Dávid orrsérülése a verseny folytatását a Sztárboxban nem teszi lehetővé, de a műsorvezetését az X-Faktorban nem befolyásolja” – tudtuk meg a csatorna sajtóosztályától. A fiatal műsorvezető egyébként láthatóan borzalmasan megtört, hogy nem csinálhatja tovább a Sztárboxot, ám a műsor készítői idén is nagyon odafigyelnek, hogy senkit se érjen maradandó sérülés.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!