Külföldi sztár

Brad Pitt és George Clooney: Szexivé tették az öregedést

Fájdalomcsillapítót vesznek be a recsegő-ropogó hátukra a bevetés előtt.

Brad Pitt új szerelme, illetve George Clooney-val való barátságának új fejezete mennyire lesz hosszú, majd kiderül. Az viszont biztos, hogy ez a magánéleti fordulópont jól jött a két világsztár filmjét promotáló szakembereknek… Igaz, a Két magányos farkassal a jelek szerint egyébként is mozitörténelmet írnak. Jutalomjáték ez mindenkinek – nekik is, és nekünk is, nézőknek. A két színész teljesen egyenrangú szerepet tölt be benne, a történetet, a poénokat pedig kifejezetten rájuk írták. A mozi biztosan fergeteges, amit két példa is bizonyít: még be sem mutatták, amikor berendelték a folytatását, másrészt pedig levették a moziműsorról… Szeptember 27-én lesz az Apple TV-n a premierje, a gyártó ugyanis nem akar lemondani a busás bevételről, hiszen a streaming révén még több emberhez juthat el a film a lehető legrövidebb idő alatt.

A szerencsések, akik a velencei premieren már láthatták, azt mesélik, nem véletlen a hisztéria, ami már most kíséri. A páratlan sikere abban rejlik, hogy George Clooney és Brad Pitt nem akarnak benne többnek látszani, mint amik: két hatvan feletti, öregedő férfinak. Ők Tom Cruise-zal ellentétben egy másik akcióhős-figurát hoznak: nem látványos kamu produkciókkal igyekeznek megmenteni a világot. Ahelyett, hogy felest hajtanának le, fájdalomcsillapítót vesznek be a recsegő-ropogó hátukra a bevetés előtt, sőt kétségbeesetten keresik a szemüvegüket, hogy el is tudják olvasni a feladatot, amit meg kell oldaniuk. Közben persze minden vicces összekacsintás ellenére is iszonyatosan jóképűek. A kritikusok egyértelmű véleménye szerint a mozi legfőbb üzenete kifejezetten hasznos a társadalmunkra nézve: szexivé tették az öregedést.

Kiemelt kép: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!