Külföldi sztár

Daniel Craig: Felesége vajon mit szól az új filmjéhez?

Szeretne kitörni az örök macsó skatulyájából, ezért az eddigiektől teljesen eltérő karaktert alakít új filmjében.

Daniel Craig vadonatúj, Queer című erotikus filmdrámájának forgatása tavaly nyáron fejeződött be Rómában, a híres Cinecittá stúdióban, és most a velencei filmfesztiválon volt a premierje. A negyvenes évek Mexikójában játszódó történet egy ott élő amerikai férfi szenvedélyes szerelmét meséli el egy fiatalember iránt, Craig filmbeli vágyának tárgyát egy harmincéves színész, Drew ­Starkey alakítja.

Bevállalta a pikáns jeleneteket

Az alkotás fogadtatása vegyes volt, a korábbi James Bond alakítását viszont pazarnak és szívszorítónak írták le a kritikusok. Merész szexjelenetekben sincs hiány a két férfi között, mint Craig elmondta, szerették volna minél természetesebben és érzékenyebben megmutatni ezt a románcot. Az izompacsirta filmsztárt eddig nagyon más szerepekben láthattuk, a menő macsóság csúcsát jelentő 007-es ügynökkel pedig egyenesen összeforrt a neve, hiszen ötször bújt Bond szmokingjába 2006 és 2021 között. Azóta a Queeren­ kívül nem sokat forgatott, csak a Tőrbe ejtve krimisorozat folytatásaiban bukkant fel Benoit­ Blanc detektív szerepében – ennek a következő részét is leforgatták már, a nézők jövőre láthatják majd a Netflixen.

A Queer című filmben teljesen más oldalát mutatja, mint a Bond-filmekben (Fotó: Profimedia)

30 éve kezdődött a kapcsolat

Az viszont a Queernek köszönhető, hogy végre újra együtt láthattuk Craiget a feleségével, akivel alig-alig sikerül őt közösen lencsevégre kapni, olyan rejtőzködő életet élnek. Most viszont mindketten ott voltak Velencében a film premierjén. Az apai ágon magyar származású Rachel Weisszel lassan másfél évtizede vannak együtt, még 2010-ben szerettek egymásba az Álmok otthona című közös filmjük forgatásán. Pedig már sokkal régebb óta jóban voltak, sőt tizenöt éves barátság fűzte őket egymáshoz, mielőtt összejöttek! Még 1994-ben játszottak először együtt egy színházi darabban, amelyben, mintegy megelőlegezve a jövőt, szerelmespárt alakítottak. Rachel később bevallotta: rögtön nagyon vonzódott jóképű kollégájához, csakhogy az akkor alig 26 éves Craig már nős ember volt, ráadásul kisgyerekes apuka. Így annak idején nem lett románc a találkozásból, kialakult viszont egy tartós, szép barátság. Így amikor bő másfél évtizeddel később újra együtt dolgoztak, már jól ismerték egymást. És aztán teret is adtak a köztük levő vonzalomnak.

Hosszú idő után ismét együtt láthattuk Rachel Weiszt és Daniel Craiget a vörös szőnyegen (Fotó: Getty Images)

Reflektorfény? Kösz, nem!

A házasok egyformán nehezen viselik a hivatásukkal járó állandó reflektorfényt, így ha épp nem kell valamelyik filmjüket népszerűsíteniük, mindig elbújnak a kíváncsi tekintetek elől. A rejtőzködésben annyira jók, hogy immár hatéves kislányukról talán totyogós korában láthattunk utoljára fotót. A neve is csak véletlenül derült ki, amikor már felnőtt féltestvére, a Craig fiatal kori házasságából született Ella pár éve egy karácsonyi mézeskalács házikóról posztolt fotót az Instagramon, amelyre cukormázzal fel volt írva az összes családtag neve. Így tudta meg a világ, hogy a házaspár közös csemetéjét Grace-nek hívják. Van még egy ritkán látott családtag: a színésznő nagyobbik csemetéje, Henry, aki korábbi élettársától, a rendező Darren Aronofskytól született. A fiú idén lett nagykorú, májusban ünnepelte a 18. születésnapját. Craig pótapának is bevált, remek a viszonya a tinédzserrel. Azt még nem tudni, ő is a filmes világban köt-e majd ki, mint a színész 32 éves nagylánya, aki Ella Loudon néven lett színésznő, és már jó pár filmben szerepelt.

Lesz közös filmjük?

Bár Craig felnőtt lánya, Ella az édesanyja családnevét viseli – nem akart a híres papa hátán felkapaszkodni –, le sem tagadhatná híres felmenőjét, hiszen az ő vonásait és átható kék tekintetét örökölte. Apjával szoros a viszonyuk, alig várják, hogy egyszer együtt dolgozzanak egy filmben.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárotthon különszáma!

A Story őszi különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!