Az utcán már messziről intenek Pálffy Istvánnak az emberek, a pékség előtt lekezel a polgármesterrel, aki eseménymentes szolgálatot kíván neki. A tisztelet részben büszkén viselt polgárőr-mellényének szól, de persze javarészt a megbecsült polgárnak.
Rátámadtak
„István kiváló kolléga, vele bármikor örömmel járőrözöm” – mondja széles mosollyal Karcsi bácsi, István polgárőrtársa. Az egykori híradós mindezt pironkodva hallgatja, jólesnek neki a dicsérő szavak. „Pedig nem ezért csinálom, hanem mert elkél a segítség – kezdi István. – Hosszú ideje az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tanácsadója voltam, de járőrözni csak a Covid idején kezdtem el. Hirtelen rengeteg pluszfeladat szakadt a polgárőrök nyakába – ételt kihordani, idősekre felügyelni, gyógyszert vinni nekik, és sorolhatnám –, így Karcsi bácsi invitálására beálltam közéjük. Aztán maradtam is, ami meg evidens volt. Balatonkenesén élünk, szeretem ezt a várost, és szeretnék érte tenni, noha nem egy veszélytelen munka. Volt már, hogy rám támadtak, szerencsére nem lett semmi bajom, észnél voltam. És azért ez nem mindennapos. Többnyire olyan esetekhez hívnak ki minket, amikor a helyiek és a nyaralók között fajul el egy-egy vita, esetleg szomszédok szólalkoznak össze. Napközben meg vagy a polgárőrautóval, vagy biciklivel, esetleg gyalog járjuk a várost, benézünk a piacra, a postára, és intézkedünk, ha kell. ”
Félreértések sorozata
Állítása szerint a helyiek nem a tévést látják benne, ő csak egy közülük. Ahogy ülünk a kávéink felett a cukrászdában – általában itt szokott egy néhány perces szünetet tartani –, nem is kezeli senki sztárként. „Senki sem kapta fel a fejét, amikor húsz évvel ezelőtt ideköltöztünk a családdal. Nem volt belőle semmi szenzáció, mint ahogy abból sem, hogy polgárőrnek álltam. 2008-ban hagytam abba a tévézést, fogalmazzunk úgy, civil lettem.” Politikusnak állt, de 13 év után, tavaly újra pályát módosított. Pontosabban visszatért a régihez, de mindössze egy napot töltött a Hír TV-nél, amikor menesztették. „Ez nem hagyott bennem rossz szájízt. Már csak azért sem, mert egy félreértésből fakadt. Alapvető tétel, én is tanítom, hogy a kommunikáció egymás utáni félreértések sorozata. Előfordul az ilyen. Meg alapjáraton nem vagyok egy veszekedős fajta, így annyiban hagytam az egészet. Biztos klassz lett volna ismét műsort vezetni, gondolatokat közvetíteni, de nekem most is jó. Többé nem tévézek, sőt tévét sem nézek, még híradót sem – magyarázza, miközben belép a polgárőrség bázisára, hogy megnézze, kollégái otthagyták-e a fűnyírót. Általában ő szokta nyírni, mondja nekünk, de mivel nem találja, tovább mesél. – Mindig abból igyekszem kihozni a legtöbbet, amit épp csinálok. A polgárőrség önkéntes dolog, ezért én nem kapok fizetést. Viszont tanítok budapesti, veszprémi, de még határon túli egyetemeken is. Nekem mindegy, hogy előadást tartok, járőrözöm vagy épp lekvárt főzök otthon, mindegyiket kellőképpen tudom élvezni… – jegyzi meg mosolyogva, és kéri, sétáljunk át vele az optikába, hogy átvegye élete első szemüvegét. – A szemem már nem a régi.”
Első a család
István a szabadideje nagy részét önkénteskedéssel tölti, de vajon mit szól ehhez a családja? „A feleségem bírja – feleli nevetve. – Meg nem arról van szó, hogy főállásban polgárőrködöm. Az már más, amikor előadásokat megyek tartani Tordára, Torockóra, Nagyenyedre, ez van, hogy négy napot is elvisz. Egyébként ő is tanít, szóval ősszel biztosan nagyobb fennforgás lesz nálunk. A gyerekek meg nem élnek velünk, felnőtt mind a három. Dóri 36 éves, Saci 33, Marci 24, ő most jött haza Belgiumból, kint volt Erasmuson. Karcsi bácsival próbáljuk meggyőzni, hogy csatlakozzon hozzánk, ugyanis kell az utánpótlás. Különben meg háromszoros nagypapa vagyok! Hogy milyen, arról őket kellene megkérdezni, bár még picik, valószínű, nem tudnának válaszolni rá” – tréfálkozik. „Majd én elmondom, milyen nagyapa István! – veti közbe Karcsi bácsi. – Legutóbb hívtam őt járőrözni, és noha ilyenkor mindig szokott jönni, azt mondta, nem tud, mert unokázik. A család nála az első!” „Pucoltam a nyári almát a kertben, hogy almás palacsintát süssek az unokáknak, azt mégsem hagyhattam félbe…” – jegyzi meg, és meginvitál minket a kedvenc csárdájába, hogy úgy zárjuk le a napot, ahogy járőrözés után gyakran szokta, egy kiadós halászlével.
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu
