Külföldi sztár

„Imádkoztam, hogy ne nőjön már tovább” – A sztárok sem mindig elégedettek a dekoltázsukkal

Azt hinnénk, ezek a híres nők teli vannak önbizalommal. Pedig ez távolról sem igaz, a mellével például egyikük sem volt kibékülve.

Nem lehet orvosolni

A Tori Spelling, Beverly Hills 90210 című tinisorozat egykori sztárja fiatal korában állandóan elégedetlen volt az adottságaival. 19 évesen tetetett be először mellimplantátumot, aztán még kétszer megcsináltatta a procedúrát, hogy aztán két éve újra kicseréltesse a veszélyessé vált betéteket. Mára megbánta, hogy nem maradt az eredeti formájánál. „Teltebb akartam lenni, pedig így visszatekintve, a 90-es években nem volt a mellemmel semmi baj. Bár békén hagytam volna! – mondta nemrég az ötgyerekes anyuka. Sokan azt hiszik, a két melle közti „gödör” a plasztika mellékhatása, de ez tévedés.– Ez egy mellkasdeformitás, tölcsérmellem van, nem is lehet orvosolni.”

Terhesen volt ideális

Időbe telt, mire Mila Kunis elfogadta, hogy az általa kívántnál jóval laposabb a dekoltázsa. „Sokáig nagyon zavart, hogy kicsi a mellem. De el kellett fogadnom, hogy tökéletes teste csak annak van, aki olyannak született, nekem pedig átlagos testalkat jutott – mondta a színésznő egy interjúban. A plasztikát sosem találta vonzó megoldásnak, viszont nagyon boldog volt, amikor a terhességei és a szoptatás alatt jóval teltebb lett. – Életemben először végre észrevették a férfiak a dekoltázsomat, ez korábban sosem fordult elő” – mesélte egy talkshow-ban nevetve Mila Kunis.

Dolly Parton

Rettentően fájt a háta

Bár Dolly Partonnak szinte védjegyévé vált a szembetűnő, dús dekoltázsa, valójában világéletében szenvedett a hatalmas melleitől. Annyira, hogy húsz éve végül az énekesnő úgy döntött, műtéti úton csökkenti a méretüket, miután több évtizeden át kínlódott velük. „Az állandó súlytól folyton annyira fájt a hátam és a vállam, hogy úgy éreztem, nem bírom tovább. Az orvos megmondta, hogy ezen csak a mellkisebbítés segít, úgyhogy megcsináltattam, jut is, marad is alapon” – mondta el Dolly, akinek azért így is maradt mit a kirakatba tennie.

Vele fogytak a keblei

Amikor megpróbált befutni Holly­woodban, Amanda Seyfried úgy érezte, muszáj igazodnia a nádszálvékony sztárok trendjéhez, ezért folyton fogyókúrázott. Le is dobta a kilókat, de azután meg az zavarta, hogy ennek eredményeként jóval szerényebb lett a mellmérete. „Korábban szép nagy, gömbölyű cicim volt, nagyon nőiesnek tartottam, de pechemre pont onnan fogytam a legtöbbet, D kosárról C-re változtam. A látványt sajnálom, de mégsem sírom vissza, mert a nagyobb méret viszont elég kényelmetlen volt” – árulta el.

Kim Kardashian

Imádkozott, hogy ne nőjön már tovább

Miközben Kim Kardashian pont a kerekded domborulatairól híres, ő maga soha nem szerette a kebleit. „Korán kialakult bennem az érzés, hogy nem vagyok kibékülve a testemmel, tiniként sokszor sírtam a fürdőszobában, és imádkoztam, hogy ne nőjön már tovább a mellem” – vallotta be Kim. Felnőve zavarta, hogy lóg a nagy keble, és beizzad alatta a bőre. Egyszer pedig még egy olyan trükköt is megosztott a rajongóival, amivel feszesebb formát szokott adni a „lányoknak”: ha egy ruha alatt nem viselhet melltartót, széles testszínű ragtapasszal „emeli” kicsit magasabbra a kebleit.

Mena Suvari

A plasztika sem segített

Az Amerikai szépséggel ismertté vált Mena Suvari azt hitte, ha mérete­sebbre műtteti pici melleit, megszűnnek a problémái. „Valójában a múltbeli traumáim miatt volt annyi bajom magammal, azok miatt nem éreztem magam jól a bőrömben, a mellplasztika csak pótcselekvés volt. Később rájöttem, mekkora hülyeséget csináltam. Évekig azon tépelődtem, miért vannak ezek a szilikonzacskók a testemben, amik olyan idegen érzést keltenek… El sem tudom mondani, milyen felszabadító érzés volt, amikor megszabadultam tőlük. Azóta sokkal inkább elfogadom magam” – idézte fel.

Kiemelt képek és fotók: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!