Napi friss

A Házasság első látásra szereplője új férfival randizgat: volt férjével eltávolodtak egymástól

Dávid Petra jól ismeri Kabai András új kedvesét, Rékát. A lemezlovas már kevésbé érdeklődik volt neje szívügyei iránt.

Azt pletykálják, rátalált a szerelem Dávid Petrára, így a story.hu utánajárt, vajon hol tart a szerelem. A  személyi edző, mint mindig, most is jókedvűen fogadta érdeklődésünket, és örömmel mesélt a szívügyeiről. Ám mint kiderült, még korántsem tart ott a történet, ahol a mendemondák szerint. „Nagyon gyerekcipőben jár még ez a dolog köztünk. Úgy fogalmaznék, hogy ismerkedem egy sráccal – kezdi Petra, akinek egy nála fiatalabb férfira esett a választása. – Az abszolút nem zavar, hogy van pár év közöttünk az én javamra. De azontúl, hogy az edzőteremben ismerkedtünk meg, ahol dolgozom, és randizgatunk, sokat nem tudok még mondani. Szép, magas és izmos fiú, az biztos” – nevet fel, és meg sem lepődünk, hogy testépítőként az ilyen típusú fiúk vonzzák.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az exférjének, Kabai Andrásnak – akivel a sok veszekedés után végül barátságot kötöttek – bemutatta-e már a hódolóját. Fordítva ugyanis ez hamar megtörtént, és Petra már régóta ismeri és kedveli is Andris barátnőjét, Rékát. „Tud róla, hogy randizok valakivel, de többet nem nagyon. Ez, mondjuk, nem rajtam múlik. Bevallom, kicsit eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben, ami rosszulesik. Szomorú vagyok emiatt, de közben megértem. Andrisnak is ott a munka, a barátnője, sok minden lefoglalja” – meséli Petra, akinek ettől függetlenül azért jólesett volna, ha kölcsönös marad az érdeklődés közöttük, és volt férje is kíváncsi rá, hogy alakul az ő magánélete.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!