Napi friss

Telefonbetyárnak hitte a rendezőt Nyertes Zsuzsa

Jó oka volt rá: drámai szerepre kérte fel a színésznőt a Diamond Beauty direktora.

A színésznőnek a rövidfilm főszerepét ajánlotta fel telefonon Korom Anna, de Nyertes Zsuzsa nem hitt neki. Nem véletlenül, a rendező ugyanis felvázolta neki, hogy drámai szerepről van szó, egy testképzavaros nőt kellene alakítania, aki plasztikai műtétekkel próbálja gyógyítani lelki sebeit. „Anna felhívott telefonon, bemutatkozott, elmondta, hogy kicsoda, és hogy a rövidfilmjének a főszerepére keres színészeket. Rögtön el is árulta, pontosan miről szól a történet, és ezután valóban megkérdeztem tőle, hogy ez most valami vicc? Valaki szórakozik velem? Tíz percre rá viszont már ott várt az e-mailjeim közt a teljes forgatókönyv, akkor már el kellett hinnem, hogy ez nem tréfa… Nem szoktak ilyen feladatokkal megkeresni, legalábbis Magyarországon – magyarázta a Fidelio.hu-nak adott interjúban a színésznő. – Pedig a színpadon már többször is bizonyítottam a drámai erőmet. Játszottam Ágnes asszonyt, a női főszerepet Márai Sándor A kassai polgárok című előadásában Oszter Sándor oldalán. Emlékszem, Sanyi mennyire meglepődött, hogy milyen könnyedén megugrottam ezt a feladatot. De említhetném A néma levente című előadást is, amelyben sok-sok évig Ziliát alakítottam. És szerepeltem Lukács Sándor oldalán a Bűnbeesés utánban is. Csupa olyan szerepről beszélek, amelyek meggyőzhették a közönséget arról, hogy ez a Nyertes Zsuzsa is megállja a helyét. Hát, ezért gondoltam, hogy telefonbetyárok szórakoznak velem. Ilyen feladatokkal csak ritkán keresnek meg a rendezők – sajnos. Főleg naivákat játszottam, butuska titkárnőket, ez a fő vonala az én pályámnak. De ha megkaptam volna például Lady Macbeth-et, azt is meg tudtam volna csinálni…”

A Diamond Beauty – ami a Krakkói Nemzetközi Filmfesztivál, majd az idei Friss Hús fődíját is elhódította − Nyertes Zsuzsa csodás alakításának is köszönheti a sikerét. „Szeretem a kihívásokat, és Máriában is kihívást láttam. Azt nem mondanám, hogy olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz, mert van bennünk sok közös is, de alapvetően távol áll tőlem a személyisége. Mária visszafogott, önbizalomhiányos, akinek állandóan könnyek gyűlnek a szemébe. Nagyon sajnálja magát. Én temperamentumos, szenvedélyes típus vagyok. Anna sokat segített abban, hogy végül sikerült Máriát felvarázsolni a filmvászonra – mondta a portálnak a boldog színésznő, és elárulta, a rövidfilmből nagyjátékfilm is készülhet. – Anna többször is elmondta, hogy amennyiben összejön rá a pénz, természetesen én kapom meg a főszerepet. Ami egyébként nem magától értetődő, nem várnám el tőle…”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!