Anyák napjára egy hosszú, megható írást tett ki az oldalára Miklósa Erika. Az operaénekesnő őszintén beszélt örökbe fogadó szülőként az anyaság minden kétségéről, szépségéről és kihívásáról. „Amikor először fogtam a kezemben kislányunkat, Bíborkát, azt mondtam neki: ’Örökbe fogadtunk, örökké szeretni fogunk.’ Ezt azóta is olykor megismétlem, de a most 9 éves Bibi már nem engedi, hogy befejezzem, belevág: ’Anya, én fogadtalak örökbe, én szeretlek titeket örökké.’ Hiszem azt, hogy úgy érzi: megtalált minket, akiket már régen keresett. Mert férjemmel együtt mi pontosan azt érezzük: megtaláltuk a kislányunkat, akit már régóta kerestünk – írta Miklósa. – Bevallom, féltem attól, hogy milyen anya leszek. Hogy egyáltalán tudok-e úgy anyává válni, sőt jó anyává válni, hogy nem én szültem Bíborkát. Szorongtam az ismeretlentől, és attól, hogyan tudok majd mindent megtenni érte. De amikor megszületése után nem sokkal már tarthattam a karomban, minden kételyem megszűnt. Az én kislányomat néztem. Rám bízta őt a gondviselés, és nyomban egy örök kötelék fonódott köztünk. Szerintem a gyerek tanítja meg az anyai szeretetet. Mesélek erről egy történetet. Húsvéti előkészületben voltunk, főztünk, sütöttünk, játszottunk, zenét hallgattunk, barkát díszítettünk. Egyszer csak megszólalt Bibi: ’Anya, tudod, hogy te jó anya vagy?’ Felnevettem. Ő folytatta: ’Ne nevess ki, hanem vedd komolyan, amit mondok.’ Bólogattam: ’Bibikém, én a világ legjobb anyukája szeretnék lenni.’ Mire a kislányom kissé elgondolkodva így szólt: ’Ez nem verseny. Te csak legyél az én legjobb anyukám. Az pont elég.’ Nincs igaza? Az anyaság számomra egy szent szövetség, amelyben nincs kényszer, nincs érdek, amely nem elhatározásból fakad, hanem lélekből, szívből. Erre az örök szövetségre a legtermészetesebben esketnek fel minket, anyákat a gyermekeink.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu