Napi friss

Péter Szabó Szilvia 25 millióval tartozik egy fénytechnikusnak

Az énekesnő szerint nincs igaza a fénytechnikusnak, a bíróság szerint viszont valós a tartozás.

Nem mindennapi ügybe keveredett a NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia – a bíróság szerint is tartozása van, mégpedig nem kevés: 25 millió forint. Az énekesnő szerint ugyanakkor az őt vádló fénytechnikusnak nincs igaza, legalábbis ezt mondta a Blikknek. „Úgy gondolom, felnőtt férfiak nem így intézik a problémáikat, és végtelenül gyáva dolognak tartom. Ha igaza lenne, nem fordult volna a sajtóhoz, és nem gondolom, hogy bármi ilyen jellegű dolgot ez lenne a megfelelő platform tisztázni. A jogi eljárás a törvényes rend szerint folyamatban van, ezért erről többet nem szeretnék mondani!” zárta rövidre a témát.

Pedig a cikk szerint már a végrehajtó is megjelent nála, ám mint kiderült, semmi sincs a nevén, így nem is tudják behajtani a tartozást. Ráadásul 2023 februárjában a bíróság is kimondta, hogy az énekesnőnek fizetnie kell. Vona Károly azt állítja, azóta is várja a pénzét, és nem is tud kapcsolatba lépni Péter Szabó Szilviával. „A bíróság másodfokon megítélte nekem a több mint 25 millió forintot. Egyébként az énekesnő az ítélethirdetésre sem jött el, és velem egyáltalán nem kommunikál. Hiába hívom, nem reagál. Nagyjából két éve beszéltünk, és ha azt gondolja, hogy feladtam, akkor téved. Látom olykor ilyen-olyan televíziós műsorokban, tudom, hogy rendszeresen fellép, luxusnyaralásokon vesz részt, amivel nincs is semmi baj, csak a koszt törölje le maga körül” mondta el a Blikknek a férfi, aki olyan világsztárokkal is dolgozott együtt, mint Tina Turner, Rod Stewart, Santana vagy az Aerosmith, de Zámbó Jimmynek is jóbarátja volt, vele együtt csinálták a Dáridót.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!