Napi friss

Megkeserítette az exe a Házasság első látásra című műsor szereplőjének életét: „Azzal is elszámoltatott, ha szoláriumba mentem”

Hegedűs Csaba olyan mélyre került szakítást követően, hogy még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében.

Tegnap este startolt el a TV2 tudományos párkapcsolati realityje, a Házasság első látásra egyik szereplőjéről máris érdekes dolgok láttak napvilágot. Hegedűs Csaba a story.hu-nak mesélt a múltjáról és korábbi, tíz évig tartó párkapcsolatában elszenvedett sérelmeiről. Noha a 38 éves üzletember egy életre tervezett exével, volt párja csúnyán felültette, és 2022 nyarán se szó, se beszéd otthagyta őt. „Tíz év ide vagy oda, nagyon megbántott. Hosszú időbe telt míg feldolgoztam a szakítást. Először bánkódtam, majd megpróbáltam visszaszerezni, aztán önmagamban kerestem a hibát, végül pedig odáig is eljutottam, hogy úgy gondoltam, eldobom magamtól az életemet – vallja be lapunknak Hegedűs Csaba. – Tudom, elég szánalmas, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejemben, de teljesen kilátástalannak éreztem a jövőmet. Ma már csak gyűlöletet érzek iránta, ugyanakkor valahol hálás is vagyok, mert a műsornak köszönhetően elkezdtem újból visszatalálni önmagamhoz, és ha valamit is tanultam az előző kapcsolatomból, az az, hogy legközelebb senkinek nem fogom hagyni, hogy ilyen szinten birtokolja a szívemet és befolyásolja az élemet. Mivel nagyon féltékeny típus volt, ezért szinte semmit nem tehettem meg mellette. Nem voltak barátaim, a közösségi oldalakról is le kellett törölnöm magam, sőt még azzal is elszámoltatott, ha szoláriumba vagy edzőterembe mentem. Szó szerint elvágtam magam a külvilágtól, mert egyébként bármit csináltam, az egyfajta konfliktusforrás volt. Emlékszem, amikor lett volna lehetőségem venni egy Ferrari-, Lamborghini-kategóriájú luxusautót, arról is azért mondtam le, mert csak a rosszat látta benne. Mondván, biztos csak a csajozás miatt veszek ilyen autót, holott vele terveztem az élemet. Nem voltam elég neki!”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!