Napi friss

Nem beszél egymással Kabát Peti és Rácz Jenő? – Most egyikük elmondja az igazságot!

A story.hu kiderítette, igaz-e, hogy Sztárbox-affér utáni békülés csak a sajtónak szólt, és valójában nem beszélnek egymással.

A pletyka, hogy Kabát Peti és Rácz Jenő kapcsolata megromlott, a Sztárbox után kapott szárnyra, és azóta sem csitul. Az RTL ökölvívóműsorában ugyanis csúnya véget ért a páros mérkőzése: a sztárséf úgy eltalálta az egykori focistát, hogy az eszméletét is elveszítette. Mindenkiben megfagyott vér, a csarnokra dermedt csend ült, aztán szerencsére pár másodperc múlva Kabát magához tért. Napokkal később derült ki, hogy a focista térdét műteni kell, az is megsérült, miközben Jenő ütésétől a földre zuhant. A műsor után mindketten többször is nyilatkoztak a K. O. kapcsán, Jenőt és Petit is arról faggatták, maradt-e harag a szívükben, beszéltek-e, Jenő látogatta-e Petit, amíg lábadozott… A válaszok, úgy látszik, keveseket győztek meg. A story.hu-nak Peti most őszintén beszélt minderről. „Jenővel a műsor után leültünk, és átbeszéltük a dolgokat. Azóta valóban nem találkoztunk, de nem azért, mert nem vagyunk jóban, hanem mert még márciusig gyógyul a lábam, és addig nem sportolhatok. Nekünk viszont a közös programjaink sokszor sporthoz kapcsolódnak: fallabda, foci vagy tenisz. Ez mostanában sajnos elmaradt. De szoktunk beszélni telefonon, és rég túl vagyunk a történteken” – öntött tiszta vizet a pohárba Kabát Peti.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!