Napi friss

Az X-Faktor mentora az alakja miatt került cél­keresztbe: „Bántanak, amiért ilyen karcsú vagyok”

Herceg Erika sokat tett azért, hogy újra olyan fitt legyen, mint öt évvel ezelőtt.

Hiába érzi úgy Herceg Erika, hogy majd kicsattan az egészségtől, most azért kritizálják, mert egyesek túl soványnak tartják. „Két éve engem sem kímélt a koronavírus-járvány. A CT-vizsgálat kimutatta, hogy alig 64 százalékos, és egyre jobban égett el a tüdőm. Egy ilyen fertőzésből évekig tart a felépülés – kezdi. – Most végre ugyanúgy tudok edzeni, mint 2019 előtt, amikor jó formában voltam. Kezdek újra a régi önmagam lenni, és igen, nagyon vékony is vagyok. Az emberek sokszor lesoványoznak, azt mondják, hogy már ennem kellene valamit. Bántanak, amiért ilyen karcsú vagyok. De nekem ilyen az alkatom. Ez a topformám. Egyébként nagyon egészségesen étkezem, és ráadásul sokat eszem. Napi 2000-2200 kalóriát is elfogyasztok, ami az én magasságomhoz még sok is. Viszont rengeteget mozgok, így aztán nem tudok eleget enni. Cukrot viszont nem eszem, és rengeteg vizet iszom, legalább 3 litert naponta. Kívánja a szervezetem. Mást nem is iszom, csak kávét, azt mondjuk tejjel. Imádom a cappuccinót. A kedvencem viszont tényleg a tiszta víz. Nekem az a finom. Már hozzászoktattam a szervezetem. Ez egy életforma. Azért vagyok ilyen vékony, azért néz ki így a bőröm, és azért van ennyi energiám, mert megtaláltam a nekem megfelelő életmódot. Ez nem egészségtelen vékonyság, nem túlzott soványság, nem anorexia. Én ilyen vagyok, így vagyok egészséges.” Azt, hogy Erika formába lendüljön, nagyban segítette, hogy szerepet kapott a Madách Színház Six című előadásában. „A színház a legjobb edző. Reggeltől esti mozgok, táncolok. Rengeteg kalóriát elégetek. Eleinte még nem bírtam így. A próbák elején kétségbe is voltam esve: vajon hogy fogom ezt az előadást végigtáncolni, és közben énekelni. De a folyamatos igénybevétel megedzett. Ha nem kapom meg Anna von Kleves szerepét Szirtes tanár úrtól, nem nyerem vissza a régi formám mostanra, az biztos” – árulja el az énekesnő.

Keresse a Story téli különszámát!

Kíváncsi a cikk folytatására, esetleg még több történetet olvasna a sztárokról? Keresse a különszámunkat, amelyben 20 oldal rejtvényt is talál számos nyereménnyel együtt. Játékszenvedélyét most vásárlási utalvánnyal is jutalmazzuk.

Kiemelt kép: /fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!