Napi friss

Nyári Dia: „Igazi hippimuter vagyok”

Ha a színésznő olykor-olykor kirúg a hámból, azt évtizedes barátnőivel, Lékai-Kiss Ramónával és Balogh Edinával teszi.

A színésznő és férje, Kovács Dániel kapcsolata a kritikusnak mondott hetedik évbe lépett, Nyári Dia mégis úgy érzi, hogy gyermeke apjával egyre jobb csapatot alkotnak. „Mindig is fiatalon szerettem volna anya lenni, és voltam olyan szerencsés, hogy hamar összesodort minket az élet a férjemmel. Egy éve voltunk együtt Danival, amikor elhatároztuk, hogy gyereket vállalunk, mert tudtam, hogy nemcsak társként, hanem szülőként is számíthatok rá. Így is lett! A férjem rengeteg terhet levesz a vállamról – vallja be a 29 éves édesanya, akinek párja ugyan maradéktalanul helytáll, ő maga azonban megszenvedte a kezdeti időszakot. Az álmatlanul átvirrasztott hónapok után azonban minden beállt a normális kerékvágásba. – Szerencsére nem nyomta rá a bélyegét a házasságunkra ez az időszak, hisz közösen szenvedtünk, egymást soha nem bántottuk. Inkább igyekeztünk lazán hozzáállni a dolgokhoz. Egyébként sem jellemző rám a túlféltés, sőt! A barátaim szerint igazi hippimutter vagyok – mondja nevetve Dia, aki jól tudja, hogy az emberek szívesen törnek pálcát egymás feje felett, ám őt sosem érdekelték a kéretlen tanácsok, és a fotelhuszárok kritikái. – Nem érdekel, amikor megbélyegeznek, hogy rossz anya vagyok. A gyereknevelés szerintem egyébként sem egyszemélyes feladat, hanem csapatmunka. Azért, mert egy nő anyává válik, még nem kell mindent terhet egyedül cipelnie. Nem szégyen segítséget kérni! Jó esetben az apukák és a nagyszülők is hadra foghatók, de tudom, hogy vannak olyan anyák, akik képtelenek elszakadni a gyermeküktől. Én nem vagyok ez a típus. Bár a világon mindennél jobban szeretem Zétit, nekem a kezdetektől fogva igényem volt arra, hogy olykor magamban legyek, elutazzunk kettesben a férjemmel, vagy kikapcsolódjak a barátnőimmel. Balogh Edinával ritkábban van alkalmunk találkozni, Ramival viszont minden évben megejtjük a szokásos csajos nyaralásunkat – újságolja lelkesen Dia, aki nemhogy barátnőként, hanem családtagként tekint Lékai-Kiss Ramónára. – Olyan, mintha a nővérem lenne. Egy időben még együtt is laktunk, majd mindketten családot alapítottunk, de sohasem távolodtunk el egymástól. Ráadásul a férjeink is jóban vannak. Legutóbb, amikor Szlovéniában voltunk, akkor Máté és Dani együtt vigyáztak a gyerekekre, akik szintén imádják egymást.”

MEGJELENT A STORY TÉLI KÜLÖNSZÁMA!

Kíváncsi a cikk folytatására, Lékai-Kiss Ramóna és Balogh­ Edina vallomására? Esetleg még több exkluzív történetet olvasna a sztárokról? Keresse frissen megjelent különszámunkat, amelyben 20 oldal rejtvényt is talál számos nyereménnyel együtt. Játékszendélyét most vásárlási utalvánnyal is jutalmazzuk.

Kiemelt képek: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!