Napi friss

Steiner Kristóf súlyos sérülést szenvedett gyermekkorában: „Amikor hazajöttem a kórházból, nem emlékeztem a szüleimre”

Az egykori műsorvezetőnek feltehetően emiatt alakult ki Borderline-személyiségzavara is.

Steiner Kristóf a VIVA TV-s korszakát lezárva felfedezte a világot. Élt Londonban, Izraelben, de igazi otthonra Görögországban talált a mindössze hatfős Methanában. Kilométerek ide vagy oda, a legnagyobb utazása önmaga megismerése volt. A folyton vidámnak tűnő polihisztor mindig is kilógott a sorból, azonban ennek csak később tudta meg a valódi okát. Mint kiderült, az egykori műsorvezető Borderline-személyiségzavarral küzd, ami feltehetően egy gyermekkori trauma miatt alakult ki nála. „Kétéves koromban leöntöttem magam forró tejjel, és az egész mellkasomat leforráztam. Kórházba kerültem, hónapokat voltam bent, és ennek az időszaknak jelentős részét lekötözve töltöttem, hogy ne tudjak hozzáérni a sebhez. Egy csecsemőosztályon voltam, mellettem tucatjával a síró csecsemők mindenhol hasonló helyzetben. Ráadásul az akkori kórházi rendszernek megfelelően a szüleim sem látogathattak egy jó ideig – mesélte a megrázó történetet a Probléma Hajóssal és Márkóval című műsorában Kristóf, aki pszichiáter segítségével próbálja feldolgozni a történteket. – Amikor a forrázás megtörtént, időszakos amnéziás állapotba kerültem, és amikor hazajöttem a kórházból, akkor nem emlékeztem a szüleimre. Ezt már ők mesélték el nekem, hogy akkor azt mondtam anyukámra: ’Ki ez a néni?’ Egyáltalán nem emlékeztem rájuk, ami valószínűleg azért is történhetett, hogy megpróbáljam a traumát felülírni, és tulajdonképpen újrakezdeni az életet.” A lelki sebeinek begyógyításához szerelme, Nimi is nagyon sokban hozzájárult, aki mindenben támogatja a világjáró gasztrobloggert.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!