Napi friss

Galambos Erzsi: „Tíz percen belül egész biztos, hogy jön egy régi kolléga, akivel együtt pletykálkodunk”

A 92 éves népszerű színésznő ahogy egész évben, úgy nyáron sem unatkozik.

Az egyhetes soproni kiruccanástól eltekintve, a nyár nagy részét Budapesten tölti a kiváló művésznő. „Öt olyan barátom van, akikkel naponta hosszan beszélünk, persze csak telefonon. Megterhelő lenne mindig elmenni egymáshoz. Főleg a nyári nagy hőségben. Igyekszem odafigyelni magamra, a boltba is korán megyek le, hogy fél tizenegyre hazaérjek, és utána már nem mozdulok ki a lakásból. Ha pedig nincs beszélgetőpartner, akad minden szobámra egy-egy televízió. Nagy sportrajongó vagyok. Az úszás, a tenisz, az autóverseny és a biliárd a legnagyobb kedvenceim. És ha eljön a délután, mindössze két utcasarokra lakom a kedvenc budai éttermemtől. Akármikor lemegyek, tíz percen belül egész biztos, hogy jön egy régi kolléga, akivel együtt pletykálkodunk. Szólal a nyaram nagy részét a fővárosban töltöm, ám ha hívnak, szívesen megyek – imádom a közönséget, legutóbb a veszprémi Rátonyi Róbert Operettgálán találkoztunk. Szeretem, hogy még mindig nem ismerem, mi az, hogy unatkozni” – nevet.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!