Napi friss

Barabás Évi – Mielőtt összejött szerelmével, évekkel korábban már készített vele interjút

A műsorvezető nem is emlékezett az első találkozásukra.

Nagyon keveset oszt meg a magánéletéből Barabás Évi, de ezúttal kivételt tett a Három Igazság legutóbbi adásában. Kislányos bájjal mesélt a párjával való megismerkedéséről, akivel immáron nyolc éve találkozott először. Legalábbis a műsorvezető egy darabig ezt hitte, majd szerelme felvilágosította, hogy ez már jóval korábban megtörtént. „Annyit nevetünk azon, hogy a Reggeliben ő volt vendég, amikor én műsorvezető voltam. Én nem emlékeztem rá, így utólag igen. A családja felvette, amikor ott volt, megmutatták nekem és nem hittem el – emlékezett vissza mosolyogva a Fókusz háziasszonya, majd hozzátette, hogy akkoriban párja profi szörfversenyzőként bajnokságot nyert Amerikában, ezért hívták meg a műsorba. – Emlékszem, a szerkesztőségben a csajok összesúgtak” – jegyezte meg, majd bevallotta, hogy ő is jóképűnek találta a sportolót.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!