Napi friss

Tovább gyűrűzik Shakira és Piqué botrányos szakítása – A focista nem engedi gyerekeit Amerikába

Az is kiderült, valójában mi tette tönkre az énekesnő és a sportoló kapcsolatát.

Nem csitulnak a kedélyek Shakira és Gerard Piqué körül, mióta bejelentették, több mint tíz együtt töltött év és két gyerek után szakítottak egymással. A legutóbbi hírek szerint Shakira két hónapra a tengerentúlra költözött volna Miamiban található házába két fiával, Milannal és Sashával. Piqué viszont hallani sem akar erről, így nem engedte, hogy az énekesnő elhagyja Barcelonát a gyerekekkel, és az ehhez szükséges papírokat sem írta alá. Shakira azután döntött volna az ideiglenes amerikai költözés mellett, hogy egy vandál megrongálta a család spanyolországi otthonát –  de döntésében vélhetőleg az is közrejátszott, hogy távol akarta tartani fiait a médiafigyelemtől. A focista ugyanakkor attól fél, hogy ha a két fiú ilyen hosszú ideig távol lenne apai nagyszüleitől, az rombolná a gyerekek és Piqué szülei közötti viszonyt, ami egyébként nagyon intenzív, hiszen a nagyszülők Shakiráék szomszédságában élnek.

Közben napvilágot látott az is, hogy Shakira és Piqué kapcsolatának nem a focista félrelépése miatt lett vége. Az énekesnő egyik húgának volt barátja, Roberto Garcia azt nyilatkozta, a szakítás a pénz miatt történt meg. Állítólag Piqué kölcsön akart kérni Shakirától, hogy be tudjon szállni egy üzletbe. Az énekesnő azonban szülei tanácsára visszautasította egykori párja kérését, ez pedig éket vert közéjük. Shakira és Piqué külön kasszán éltek, nem közösködtek a vagyonukon, a család pénzügyeibe fele-fele arányban szálltak be.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!