Az utóbbi napokban többször hallottuk Batthyány Lajos nevét emlegetni közéleti megszólalásokban vagy éppen cikkekben. De mit lehet tudni Magyarországos az első felelő kormány miniszterelnökének magánéletéről? Ki szerette? Ki támogatta? A válasz Zichy Antónia, aki az egyik leggazdagabb családba született 1816-ban. Belé plántálták a nemzeti öntudatot is, és hogy „a kötelesség teljesítésében talál az ember igaz megelégedést” – ahogy azt az édesanyja írta Antóniának, akinek az volt a beceneve, hogy Tóni.
Két gyermeket temettek el
Zichy Antóniának hat testvére volt, közülük Karolina és ő voltak a reformkor ünnepelt szépségei. Még Petőfi Sándor is írt verset szépségükről. Batthyány Lajossal 1833 decemberében Pozsonyban találkoztak egy bálon. A 27 esztendős gróf éppen Törökországba készült, ám érzelmei itthon tartották.
Egy év múlva feleségül vette a tizennyolc éves grófnőt, majd beutazták Nyugat-Európát. Míg a jogász Batthyány a párizsi ítélőszékeken dolgozott, felesége gyermekeknek adott életet: a kis Antónia csecsemőként, Ákos kiskamaszként elhunyt, testvéreik, Emília és Ilona hosszú életet éltek. Csakúgy, mint öccsük, az 1846-ban született Elemér gróf. A gyermekek halálát Batthyány igen megszenvedte. Erről Széchenyi István a naplójában így írt:
„Batthyány Lajos meg akar bolondulni, nem tud intézkedni, hallani sem akar semmiről, a földön fetreng.”
Kettesben maradhattak a cellában
Hazatérve a család belevetette magát a politikába, Tóni látványosan kiállt férje nézetei mellett a pesti színházakban és bálokon. Akkor is férje, az első felelős kormány miniszterelnökének odaadó társa maradt, amikor az1848-as forradalom során, 1849 januárjában osztrák fogságba került.
A grófot felségárulásban marasztalták el, a méltóságon aluli és kegyetlenebb kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Ahová csak engedték, Tóni követte rab férjét, leveleivel vigasztalta őt. Néha órákig beszélgettek a börtönökben, s az asszony magával vihette a gyermekeket is.
Óriási kegy volt akkoriban, hogy Antónia és férje kettesben is lehettek. A grófné így írt ezekről a látogatásokról:
„Egy őrnagy kíséretével beeresztettek a szobába, hol Lajos mosolyogva fogadott bennünket, talán azért nevetett, hogy meg ne ijedjünk, mert mi mind a ketten sírtunk, midőn így szabadságától megfosztva láttuk őt. Nagyon szomorú hatást tett kinézése, sovány lett ezen rövid idő alatt, melyben nem láttam, megőszült.”
Mérget kért, tőrt kapott
Október 5-én Antónia tört csempészett be férjének. Habár a gróf mérget kért feleségétől, ezt ő megtagadta. Az utolsó találkozásról így írt a grófné:
„… csak fél hangon beszélhettünk, és fél szavakkal, hogy a körülállók ne hallják, inkább szemeiből olvastam, mit akart mondani, egymás kezét szorítottuk és a könnyek szemeinkben többet mondottak, mintsem mondhattunk volna a sok tanú előtt. … Csak akkor tudtam meg, mennyire szerettem őt. Szerettem volna ott nála maradni, és vele együtt meghalni.”
Batthyány éjszaka fejére húzta a takaróját, s anélkül, hogy ágyon ülő őr bármit észrevett volna, a kis tőrrel átvágta nyakizmait, megszúrta szívét, felvágta ereit, hogy lehetetlenné tegye az akasztást. Egyetlen hang sem árulta el a történteket, a foglárok csak akkor fedezték fel a sebeket, amikor öt óra körül elő akarták készíteni az akasztást.
A félholt Batthyányt sikerült különféle készítményekkel olyan állapotba hozni, hogy saját lábán ment ki a vesztőhelyre, ahol megkönnyebbülten látta, hogy nincs akasztófa.
Sortűzzel végezték ki azon a napon, amikor az aradi 13-at is. Később Antóniát megvádolták, hogy tört csempészett be férjéhez, de ezt nem tudták rábizonyítani.
Képtelen volt megbocsátani
A hatóságok tömegsírba akarták dobni Batthyány Lajos testét, de egy józsefvárosi plébánosnak hála, a holttest a ferences szerzetesek templomának kriptájába került. A sírhelyet csupán egy befelé fordított „1849-ben okt. 6-án az Úrban elhunyt G. B. L. – Áldás és béke hamvaira” feliratú márványtábla zárta le.
Antónia soha nem felejtette el, mit tettek a Habsburgok a férjével. Annyira gyűlölte a később királlyá koronázott Ferenc Józsefet és Erzsébetet, hogy egyetlen fiának, Elemér grófnak megtiltotta, hogy Sisi unokahúgát, Marie Louise Wallerseet feleségül vegye, pedig nagyon szerelmesek voltak. Azt írta neki, hogy ha elveszi a nőt, házasságuk napján öngyilkosságot fog elkövetni.
Még megérte, hogy férjét 1870-ben újratemessék. Zichy Antónia 1888. szeptember 29-én hunyt el, kívánsága szerint férje búcsúlevelét, amit egy fekete bársonytokban hordott, és soha nem adott ki a kezéből, a szívére tették, úgy temették el férje mellé.
Batthyány Lajos feleségének írt búcsúlevelének másolata fennmaradt. Ennek egy részlete így szól:
„Drága Nőm!
…ezekben a sorokban ismétlem meg Neked mélyen átérzett kifejezését forró hálámnak és tiszta szerelmed minden kincse iránti csodálatomnak, amelyet megérdemelni sohasem tudtam. Istennek még örömet és kárpótlást kell adnia Neked, te Angyal, és ha akad férfi, aki méltó a te szívedre, ó! akkor az önfeláldozásnak Rád oly jellemző túlzásával ne taszítsd el öt magadtól.
… A gyermekeket áldd meg és csókold meg az én nevemben, ne szégyelljék, nem kell szégyellniük atyjukat, az én halálomnak a gyalázata előbb vagy utóbb azokra hull vissza, akik engem igazságtalanul és hálátlanul meggyilkoltak. Ebben az ünnepélyes órában megesküszöm, hogy a király és a monarchia elleni árulásnak soha egyetlen gondolata nem férkőzött lelkemhez, és hogy a hazához nem kevésbé hű voltam…És még egyszer egy búcsúcsókot. Isten Veled! Úgy halok meg, hogy csak a Te képed van a szívemben, a Te neved az ajkamon! Viszontlátásra!
Lajosod”
Kiemelt kép: Wikipedia
